Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855

Tartalom

8

Kelen földén ellielének,

Az eseken ők (el) ©»ekének,

Az Tetemben elfeltetének ;

Érden ők sokat értenek,

Százhalomnál megszállónak.

vagy még itt is:

Földedet adtad fejér lovon És füvedet aranyos féken —

világos az alüteratio ; azért e helyeket épen egy régibb szöveg maradványának tartom , (mire az itt csoportozó avult szók is mutatnak) ellenkezően Toldy úrral, ki valamely középkori barát izetlen elymologizálásait látja bennök. A Deus és Dezs valóban az; de itt én az eredeti néprhythmus lüktetését érzem, bötűrímmel élesítve, melyet a tudákos szerző, ki ez éneket újra dolgozta, vagy nem akart, vagy nem bírt egészen elrontani. Hasonló alliteratiót érzek e töredékben:

"Vágd csak fiam, vágd Forgács Tied leszen dimes és Grács;

sőt nekem feltűnő az in betű gyakori ismétlése a Mátyás választásakor rögtönzött dalocska négy első sorában is:

mátyást mostan választotta Mind ez ország királyságra , mert ezt isten adta nékünk mennyországból oltalmunkra.

Azonban ez aránylag gyér nyomok feltüntetésével nem akarom bizonyítni, hogy a bötű- rím nálunk valaha uralkodó volt; de hogy a magyar rhythmus is fölvette olykor, s általa a hangsúly erősbödést kapott, világos. Olt, hol a rhythmusba nagyobb élénkséget, mozgékonyságot akarunk hozni, ma is sükerrel használható, a minthogy az újabb költészetből is lehetne ideillő helyeket szemelni ki („Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.“ Kölest) — csakhogy a túlzást, mesterkéltséget, itt is, mint bárhol, kerülni kell.

III.

Hogy eddig azt, a mit közönségesen sormetszetnek (caesura) vagy illetőleg verslábnak (pes) hívunk, a zenétől kölcsönzött ütem (tactus) szóval fejeztem ki, nftm ok nélkül történt. Azt akarám ugyanis ez által folyvást éreztetni, hogy nem elég a verssort, úgy nevezett lábak és metszetek szerint, külsőleg feltagolni, azaz nem elég, hogy bizonyos helyeken végződjék a szó: hanem szükséges, hogy e külső felosztásnak megfeleljen a benső: hogy a mondatnak (s így a gondolatnak is) azon részei csoportújának egy ütembe, egy, a sormetszet által elkülönzött ízbe, melyek egymással legszorosb kapcsolatban vannak, mert csak így lesz tokélyes a rhythmus. Már pedig a mondatban azon szótag, melynek hangját, felmondás közben, kissé fölebb emeljük, s' ezért hangsúlyosnak szoktuk nevezni, uralkodik azon szók fölött, melyek hozzá legszorosban tartoznak; ha tehát a sormetszet határai közé egy hangsúlyos szótag s az alárendelt hangsúlytalanok esnek, úgy a részarányos felosztás bensöleg is