Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855

Tartalom

4

Fegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát Ki meg merte várni, Szulimán haragját,

Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,

Az kinek Europa rettegte szablyáját.

Ugyanazt ismétli, de mindig pótló, erősítő részletek hozzáadásával. Vagy még jellemzőbben e népdal, melyre már Erdélyi is figyelmeztet:

Meghalok Csurgóért, de nem a váráért,

Hej, nem a váráért, csak egyik utczáért Nem is az utczáért, csak egyik házáért Hej , ebben növekedett barna galambomért.

Hogy a mi költészetünk is eredetileg csupán a rhytbmus báját ismerte s minden afféle, mint rím és mérték, nála legfölebb esetleges volt: alig szenved kétséget. Igaz ugyan, hogy legrégibb verses emlékeink, milyen a Pannónia megvételét tárgyazó ének , már rímelt alakban is fordulnak elő; sőt Béla névtelenjének pár helyéből, hol a magyar történeti dalt fordítani látszik, rímes eredetit sejtünk. Ily helyek már, midőn a vezérekről szól:

Omnes loca sibi acquirebant,

Et nőmén bonum accipiebant.

továbbá, a pogány Thonuzobáról beszéltében:

Et dum Beatus rex Stephanus Yerba vitae praedicaret Et Hungaros baptizaret,

Tunc Thonuzoba in fide vanus Noluit esse Christianus,

Sed cum uxore vivus Ad portum Obad est sepultus.

és már előbb, Gyuláról szólván ismétli magát:

Quod in fide esset vanus Et noluit esse Christianus. —

De ha ezek valóban nép-ének fordításai is, az még az eredetinek rímelt alakját nem fóltétezi. Maga Anonymus, ki rímelő hajlamát élőbeszédében is elárulja, adhatott rímet az eredeti szöveg rhythmusához, vagy latin fordítása annak foroghatott a papok kezén. De ha nézzük, hogy a rímetlen alak egész a XVI-dik századig fentarthatta magát; hogy eleinte a papok, midőn a nép számára éneket fordítottak, csöppet sem igyekeztek azt a sorvégek egyeztetése által kapósabbá tenni; hogy az első dal, melynek népi eredete fól van jegyezve, értem a Mátyás választásakor rögtönzött 8 sort, noha rímben kezdi, a nélkül végzi; hogy a török világban kelt Oláh Gerő-féle néprománcz régibb vers- szakai mitsem tudnak a kimenő sorok felől; hogy végre a XVI-ik században Farkas András egész nagyobb költeményt, csupán a sorok és strophák rhythmusára támaszkodva köz- rebocsátni mert: mindezek és hasonlók, mondom, arra mutatnak, hogy a rím iránti érzék nem volt kifejlődve régibb költészetünkben. Lehet, hogy a magyar fül szinte megérzette,