Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855

Tartalom

24

Erdők, mezők felvidulnak,

Csillagzatok megfordulnak,

A szerencse forgandó :

Csak ínségem állandó.

Ez anti-periodicus szerkezet, e Chladniféle külön csoportba rázkódása az összetartozó részeknek , mint már fönebb is megjegyzém, a rhythmus természetéből foly s uralkodik a kötött beszéden, kezdve az egyes ütemektől, egész a stropháig, sőt az egész költeményen, a mennyiben nem szereti, ha az értelem egy szakból másba átnyúlik, vagy ha külön strophák oly prózai kötszókkal füzetnek egybe, mint a körmondatokat kapcsolni szoktuk. Csupán egy körmondatos alakot ismerek, a mely halmozó természeténél fogva a rhythmussal összefér: a gondolatnak oly módoni csoportulása (agglomeratio) ez, mint ama szónoki figurában történik, melyet felfüggesztés (sustentatio) néven ismerünk, s mely, különben érthető részleteket halmozva fel, a teljes értelmet az utolsó mondatra bizza. Ily költői periódust gyakran találunk Kisfaludy Sándornál, — (bár, kivált újabb regéiben, incisumokkal terhelt s így egészen prózai, egészen rhythmus-ellenes körmondatoknak ad helyet), midőn értelmes részleteket halmoz ugyan : de a te'ljes megoldást az utolsó sorra hagyja, mint:

Nem, ki névért, dicsőségért Mászsza Pindus bérczeit,

Vagy alacsony nyereségért írja halom verseit;

De a ki, ha tűz lelkében Gondolatok virradnak ,

Vagy fölbevült kebelében Érzemények fakadnak ,

Lantot ragad s mi érdekli Kedvesinck elénekli —

Kiben a vers így terem Az énnekem emberem.

Vehetni azonban észre, hogy itt is , ettől: De a ki

.......eddig: Lantot ragad, incisum lév

én közbevetve, kissé periodicusabb, mint kellene.

Ha már most azon költeményinkre fordítunk figyelmet, melyek vagy egyenesen a néptől, vagy oly korban származtak, midőn még az idegen formák utánzása a nemzeti idomokat háttérbe nem szorította , úgy találjuk, hogy a magyar rhythmus itt is hű marad magához, s valamint a soroknál minden ütembe az összetartozó mondatrészt, úgy itt a vers-szak soraiban egy-egy, többnyire önálló, gondolatot csoportosít s nehezen tűri az értelem átvitelét egyik sorból a másikba , épen nem, ha már a vers a rím visszafordultával, mintegy rá van ütve , be van fejezve. E beltulajdonából foly aztán a vers-szakok külső jellege , mely a páros , hármas , négyes, — a visszatérő, a ráütő rímekben nyilatkozik, mint ezt sorban látni fogjuk.

1) Páros rím. Minden stropha szerkezet közt legegyszerűbb az, mely a sorokat párosán rímezi egymás után. Oda törekedvén a népköltészet, hogy az értelemnek mielőbb teljességet adjon , nem fűzi hosszan gondolatját, hanem siet azt befejezni, mi külsőleg a második rím által történik. Ezért nem kaphatott lábra népdalainkban a váltogató, vagy keresztrím.