MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1989

1989. március 13. • 855. őe. - Oldalszámok - 1989. 855. 12.

12 i3^ Szabó Imréné elvtársnő; Az emberek rendkívül negatívan ítélik meg, hogy a múlt hibáinak a fel­tárásánál erőteljes vádaskodások kerülnek előtérbe. A központi bizott­ságról, politikai bizottságról a vélemények megoszlanak. A pártértekez­let után bizonyos mértékig pozitív fordulat következett be, a párttagok nagy várakozással néztek az események elé. De ugy érzik aerfi sikerült el jutni oda, amit terveztünk, az alapszervezetek munkáján nem tudtunk ja­vítani. Egy-egy vitaanyagnál gondok jelentkeznek, különösen akkor, ha a KB - mint most a többpártrendszer kérdését - utólag adja le a párttag­ság részére. Az is zavart okozott, hogy miközben vitattuk az anyagot, a KB tárgyaló csoportja az alternatív szervezetekkel már folytatta a meg­beszélést. Jó lenne, ha a kérdéscsoportot minden esetben meghatároznák, hogy érdemleges válaszokat lehessen továbbítani. Ugy összegezném, hogy a jelenlegi vezetésnek egy egységesebb kiállást kellene megvalósítani. A munkánkat nem fogja segíteni a jelenlegi gya­korlat. Nincsenek kellően kíRiiüvelt, felkészült párttitkáraínk és poli­tikusaink sem tudják megéi^-tetni az egyszerű emberekkel a folyamatokat. Lényeges, hogy erősödjön az egység. Füssy József elvtárs: A pártértekezlet után várakozás volt a KB munkájában. Most talán időben követi a folyamatokat. Helyes, hogy döntéseiben az eseményekre gyorsan reagál, de a párttagságnak átállni, gondolkodásban, cselekvésben rend­kívül nehéz. A vitaanyagokat nem tudja kellően megérteni, feldolgozni, kevés rá az idő. A párttagságnak ugy tűnik, hogy a KB-ban zajlanak a viták, a KB tisztségviselői a gondolataik magyarázatára, érvelésre, ke­vés figyelmet fordítanak. Pozsgai elvtárs egyedül annyi közszereplést vállal, mint a többi tisztségviselő a főtitkárral együtt. Ha valljuk azt, hogy értelmezni, érvelni kell a politikai munkában, akkor járni kell az emberek között. Fórumok vannak, ezért nem lehet érteni, hogy a párt tisztségviselői miért nem nyilatkoznak, mondjuk egy parlamenti vi­tában. A KB el van foglalva, a megyék magukra maradtak a testületi, a politikai munkában, vagy abban a kérdésben, hogy kell-e pártértekezle­tet tartani, vagy nem. Magukra maradtak a városok, alapszervezetek is. A politikai bizottság munkájáról kevés információnk van. Ki kellene bővíteni mind a KB-t, mind a politikai bízottságot, ugy ahogy Hütter elvtárs javasolta.

Next

/
Thumbnails
Contents