MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988

1988. szeptember 14. (soron kívüli ülés) • 848. őe. - Oldalszámok - 1988. 848. 3.

- 3 ­j mészetes velejárói. Azt tapasztaljuk, hogy demokratizmus jelszava alatt egyesek divatokat próbálnak követni. Közös álláspontunkat ezzel szemben megvédeni, a döntés mellett kiállni, a kételkedőket az érvek alapján meg kell győzni. Egyes jelölést terjesszünk a Politikai Bizottság elé is miközben ne hallgassuk el, hogy más ne­vek is felvetődtek. A többi PB tag előtt is ebben a szellemben ér­veljünk. A feladatban gondolkodtunk és ehhez kerestük a megfelelő személyt. A PB ülésen a jelölő bizottság munkáját ilyen szellemben kell be­mutatni. Kapjon nagyfokú nyilvánosságot, hogyan dolgozott a jelölő bizottság, milyen demokratikus módszereket alkalmazott. Gordos János elvtárs: A jelölő bizottság tájékoztatása alapján látok előrehaladást abban, hogy a pártbizottsági tagokkal még egyszer egyeztette a véleményt, és rajtuk kivül más helyről is beszerzett információt. Minket is érnek hatások taggyűléseken és más fórumokon ez a kérdés felmerül. Ugy látom a szélesebb körű közvélemény is azonos mértékben, mint­egy 2/3-os arányban támogatja a jelölést. Nem látok arra lehetősé­get bárki esetében sem, hogy nagyobb egység alakulhatna ki, ennek nincs realitása. A sajtó nyilvánossága ne kerüljön le a napirendről, a mai ülés ösz­szegzését is adjuk közre. Jelenjen meg ismét nyilatkozat, de csak akkor, ha többet tudunk mondani, mint az előzőekben. A sajtó is megírhatja, hogy a jelölő bizottság tájékozódása, és a szélesebb közvéleménykutatás alapján 67%-ban Devcsics Miklós neve merült fel, akit legalkalmasabbnak tartanak erre a feladatra. Ebből az is kiderülne, hogy más nevek is felmerültek. A PB ülés után viszont minden felvetődő konkrét kérdést el kell mondani. Azt ajánlom, hogy a megyei PB apparátusát, városi, nagyközségi titkárokat, a mostani ülés után a jelölő bizottság elnöke tájékoz­tassa arról, ami itt lezajlott. Ne álljon elő olyan helyzet hogy ha bárhol felmerül a kérdés ne szóljunk róla. Meggyőződésem, hogy ez is segíthet. Fontosnak tartanám, hogy most ebben a kérdésben a VB minden tagja mondja el véleményét, mert ez a továbbiakban is igen fontos lehet. "' «

Next

/
Thumbnails
Contents