MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. július 2. • 770. őe. - Oldalszámok - 1985. 770. 25.
tf - 5 Néhány gondolatot a már megalakult vezető testületekről: A két állami gazdaságban a Vállalati Tanács előkészitő munkái és a választások jó politikai légkörben, szervezetten folytak le. Arról győződhettünk meg, hogy a dolgozókat érdektí. az uj irányitási formával kapcsolatos minden kérdés. Kedvező tapasztalatot hozott a Mátraaljai ÁG-ban a Vállalati Tanács tagjaira vonatkozó kettős jelölés. A választási üléseken alkotó, a jövő feladataira is utaló vita bontakozott ki. Természetesen még kevés az idő a mélyebb tapasztalatok megvonásához. Arra azonban már az eddigiekis felhivják a figyelmet, hogy az előkészitő munkán nagyon sok múlik a dolgozók aktivizálásában, szemléletük s egész hozzáállásuk formálásában. /Erre utal:a magyarnándori választási ülésen egyetlen vélemény sem hangzott el/. Kedves Elvtársak! A vezető testületek szervezeti kialakítására, felépítésére vonatkozóan pozitiv tapasztalataink vannak. Ugy látjuk, hogy az üzemek körültekintően, átgondoltan mérlegelik a testület létszámára és - a szabályok adta kereteken belül - az összetételére vonatkozó elképzeléseket is. Ebben két alapvető szempontot igyekeznek érvényesíteni: - egyrészt, hogy a működő képesség, a munkavégzés hatékonysága szempontjából minél kisebb létszámú legyen a szervezet; - másrészt, az egyes területek megfelelő arányban, s mind teljesebben képviseltetve legyenek benne. Azt érzékeljük, hogy az üzemek a termelő területek között a létszámarányosságot igyekeznek biztositani, de körültekintően figyelembe veszik a gazdálkodás szempontjából fontos, ugyanakkor kevésbé létszámigényes területek képviseletét is. Példa erre a Mátraaljai ÁG-nál pl. a vállalati vezető testület összetételében a létszámarányostól nagyobb súlyt kaptak az alaptevékenység ágazatai.