MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983

1983. február 15. • 708. őe. - Oldalszámok - 1983. 708. 48.

hazánk történelmi útját, jelenlegi helyzetét, és felis­meri saját érdekeit társadalmi programunkban. Ezért a jövőben mind a propagandában, mind a vezető­képzésben nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre. A magyarság megbecsült tagja a nemzetek közösségé­nek. Népünk munkája, szocialista rendünk számtalan vívmánya, békepolitikánk nemzetközi tekintélyünkben is kamatozik. KISZ-szervezeteink ápolják nemzeti hagyományainkat, méltóképpen emlékezzenek meg ün­nepeinkről, neveljenek nemzeti szimbólumaink tiszte­letére, lépjenek fel a magyar nép eredményeit és lehe­tőségeit lebecsülő nézetekkel szemben. Ugyanakkor szálljanak szembe a más népek kultúráját, szokásait, eredményeit lekicsinylő nézetekkel is. - Hazánk ezer szállal kötődik a világhoz. A KISZ­szervezetek segítsék elő, hogy a fiatalok felismerjék: jövőnk, előrehaladásunk a szocialista építés útján a nemzetközi helyzet alakulásától is függ. Tényekkel mutassák be, hogy szövetségünk a Szovjetunióval, részvételünk a Varsói Szerződés szervezetében és a KGST-ben alapvető nemzeti érdekünk. Az ifjúmunkás-mozgalom proletár internacionalista és békeharcos hagyományaira alapozva a KlSZ-szer­vezetek kapcsolódjanak be a békemozgalmi és szoli­daritási akciókba. - Korunk bonyolult folyamataiban eligazodni, az ese­mények, a gyors változások mögött az összefüggéseket felfedezni, eszmeileg tisztán látni nem könnyű feladat. Ezért a propagandamunkában és a vezetőképzésben a KISZ-szervezetek szenteljenek nagyobb figyelmet a marxista-leninista világnézet terjesztésének. Lépjünk fel azzal a szemlélettel szemben, amely lebecsüli a munkásfiatalok érdeklődését az elméleti, ideológiai kérdések iránt! 2. A KISZ-szervezetek ismertessék meg a munkásfiata­lokkal az üzemi demokrácia intézményrendszerét, jogai­kat és kötelességeiket. Szorgalmazzák, hogy a fiatalok megfelelő tájékoztatást kapjanak munkahelyük helyze­téről, jövőjéről, problémáiról. Lépjenek fel azért, és szer­vezőmunkájukkal járuljanak hozzá, hogy a munkásfiata­lok érdemben részt vehessenek a döntéshozatalban, hal­lathassák és hallassák hangjukat az üzemi demokrácia fórumain. Küzdjenek azért, hogy a fiatalok észrevéte­leikre, kérdéseikre érdemi választ kapjanak, a hasznos ötletek megvalósuljanak, kivitelezésüket ne gátolja ér­dektelenség, hiúság vagy mulasztás. A KISZ-nek az ifjúmunkások érdekeit szem előtt tar­tó képviseleti és személyre szóló érdekvédelmi tevé­kenységet is kell folytatnia. Érdemeljük ki, hogy a mun­kásfiatalok bizalommal forduljanak hozzánk vélemé­nyükkel, problémáikkal. - A munkahelyi demokratikus fórumok jogkörének szabályozásakor a KISZ-szervezetek lépjenek fel a hatáskörök egyértelmű megfogalmazásáért, a párhu­zamosságok megszüntetéséért, valamint azért, hogy minden kérdésben az a fórum döntsön, amely a szük­séges információkkal, helyzetismerettel leginkább ren­delkezik. Az ifjúsági parlamenteket az ifjúság élet­és munkakörülményeinek elemzésére, a hosszabb távú feladatok megfogalmazására használják fel. - A termelési tanácskozásokon, a szocialista brigádve­zetők, illetve küldötteik tanácskozásán, a brigádérte­kezleteken a KISZ-szervezetek képviselői a fiatalok érdekeit tükröző állásponttal, javaslattal lépjenek fel. A KISZ fórumait is használják fel a fiatalok munka­viszonyát, élet- és munkakörülményeit érintő tervezé­si, gazdálkodási és elosztási kérdések tisztázására, a képviselendő álláspont kialakítására. Különösen fon­tos kérdések megvitatására hívjanak össze küldött­gyűlést. }. A KISZ-szervezetek - együttműködve a KISZ terü­leti szerveivel - tárják fel, bővítsék a munkahelyen kí­vüli közéleti tevékenység lehetőségeit. A KISZ-tagok aktívabban vegyenek részt a lakóterület demokratikus közéleti fórumain. Vállaljanak részt az idős, magukra maradt emberek sorsának megkönnyítésében, valamint a veszélyeztetett, gyermekotthonban élő fiatalokért in­dított akciókban. 4. A KISZ-szervezetek biztosítsanak programot, cse­lekvési lehetőséget a fegyveres erők és testületek mun­kája iránt érdeklődő munkásfiataloknak. Az MHSZ-szel közösen termetsenek lehetőséget a honvédelmi, techni­kai sportok gyakorlásához. Ajánljanak arra méltó fia­talokat a munkásőrségbe; mozdítsák elő, hogy önkén­tesek segítsék a fegyveres erők és testületek (rendőrség, tűzoltóság, határőrség) munkáját. Támogassák fegyveres erőink és testületeink erőfeszí­téseit, amelyek azt célozzák, hogy munkásfiatalok hiva­tásként válasszák a tiszti, tiszthelyettesi pályát. Irányít­sák és kísérjék figyelemmel az üzemi Ifjú Gárda alegy­ségek munkáját, biztosítsák a működésükhöz szükséges feltételeket. 5. Agitációs és propagandamunkánk legyen meggyőző, őszinte, tényszerű és differenciált. Építsen a tényleges érdeklődésre, tájékoztató munkánk legyen hiteles és gyors. A KISZ-szervezetek: - Továbbra is szervezzék a tömegpropaganda hagyo­mányos formáit. A jövőben a helyi gazdaságpolitikai célok és a tágabb összefüggések megértetése érdeké­ben elsősorban a munkahelyi ifjúsági fórumok szer­vezésére fektessenek súlyt. - Támaszkodjanak jobban a pártszervezetek tájékoz­tató és propagandafórumaira. Mozgósítsák a munkás­fiatalokat a szabad pártnapokra és a pártoktatás nyil­vános formáira. - Fordítsanak nagyobb figyelmet a munkásfiatalok kö­zött tevékenykedő propagandisták kiválasztására, munkájuk segítésére. Nyerjenek meg minél több, a fiatalok körében elismert, tapasztalt idősebb munkást, fiatal mérnököt, közgazdászt propagandistának. 6. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy az eddigi tapasztalatok alapján, a hagyományokra építve, továbbfejlesszük az ágazati, iparági, területi és helyi ifjútuunkásnapok rendezvénysorozatát. Az ifjúmunkás­nnpok bővítsék a munkásfiatalok közösségi élményszer­zésének lehetőségeit, teremtsenek alkalmat a szakma perspektíváinak megismerésére, tapasztalatcserékre, ver­senyekre, gazdag kulturális és sportrendezvényekre.

Next

/
Thumbnails
Contents