MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1983

1983. február 15. • 708. őe. - Oldalszámok - 1983. 708. 49.

IV. A szabad idő az emberi élet gazdagításának lehetősége A munkásfiatalok jelentős része munkaidején kívül is dolgozik. Különmunkát vállal, házat épít, kertészkedik, állatokat tart, saját maga, s vele a társadalom anyagi javait gyarapítja. Sokan szükségét 1 érzik annak is, hogy szabad idejükben lehetőséget találjanak ismereteik bő­vítésére, tudásuk elmélyítésére, az egyéni és a kollektív művelődésre, szórakozásra, a sportolásra. A magyar munkásmozgalom hagyományai hosszú időn keresztül fontos értékként őrizték a munkásművelődés, a testedzés közösségi formáit. E hagyományok feleleve­nítésével és folytatásával értékes lehetőségek nyílnak meg a munkásfiatalok számára. Ifjúsági szövetségünk fontos feladatának tekinti, hogy az ifjúmunkások körül­ményeit, igényeit szem előtt tartó, sokszínű művelődési, testedzési, szórakozási lehetőséget kínáljon az egyedül­állóknak és a családosoknak egyaránt. A KlSZ-szerve­zetek: i. Az Edzett Ifjúságért tömegsport-mozgalomra építve, az állami, szakszervezeti és más társadalmi szervekkel együttműködve vegyenek részt a rendszeres üzemi sport­élet szervezésében, a Munkahelyi Olimpia megrendezé­sében. Népszerűsítsék, szervezzék a természetjárást, a túrázást, szervezzenek kirándulásokat, amelyek az or­szág, a történelmi nevezetességek megismerését és a ki­kapcsolódást szolgálják. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben helye van minden munkásfiatalnak, aki tisztességesen dolgo­zik és részt vesz közös munkánkban, mozgalmi életünk­ben. Valamennyi üzemi, munkahelyi KISZ-szervezet dolga és felelőssége úgy tevékenykedni, hogy nőjön a KISZ befolyása a munkásifjúság körében, hogy a fiatal munkások szívesen fogadják a hívó szót, értelmét lássák a KISZ-tagságnak. Minden KISZ-bizottság és -szervezet legyen tudatában annak, hogy a KISZ ereje és tekinté­lye nagymértékben függ attól, mennyien támogatják céljaink elérését! Ezért úgy kell dolgozniuk, hogy a munkásifjúság soraiból egyre többen vállalják a KISZ­tagságot. Nagy a felelősségünk azért is, hogy az ifjú­munkások ne csak osztályuk hivatásának, hanem szemé­lyes ügyüknek is érezzék a szocialista eszme, a munkás­hatalom és a párt szolgálatát. Érjük el, hogy a közéleti tevékenységet vállaló fiatalokat megbecsülés övezze. Tudatos erőfeszítéssel mindent meg kell tennünk azért, hogy a munkásifjúság legjobbjai - szövetségünk bátorításával és ajánlásával - a Magyar Szocialista Munkáspárt soraiba lépjenek. i. A KISZ-szervezetek befolyása és vonzereje minde­nekelőtt attól függ, hogy milyen a szervezet program­ja és munkastílusa. Ezért a KISZ-élet demokratizmu­sának szélesítésével, a formalizmus elvetésével, az Önte­vékenység kibontakoztatásával fejlesszék szervezeti éle­z. Kezdeményezzék az olyan hagyományos művelődési lehetőségek megőrzését és fejlesztését, mint az amatőr kórusmozgalom, a színjátszás, a képzőművészet. A KISZ területi bizottságai az ifjúmunkásnapok keretében szer­vezzenek művészeti szemléket, a legjobb együttesek és produkciók számára biztosítsanak további szereplési le­hetőségeket. A KISZ Központi Bizottsága évenként egy­egy művészeti ágban szervezzen országos ifjúmunkás fesztivált. 3. Segítsék elő, hogy a munkásszállók a közösségi sport­és kulturális tevékenység egyik bázisává váljanak, dol­gozzanak ki új módszereket is a fiatalok sport- és kul­turális igényeinek felkeltésére és kielégítésére. 4. Érvényesítsék befolyásukat annak érdekében, hogy a vállalati ifjúsági klubok programjai megfeleljenek a fia­tal munkások művelődési és szórakozási igényeinek. Használják ki a klubok lehetőségeit politikai, ismeret­terjesztő és szórakoztató programjaik szervezésére. 5. Küldjenek a munkahelyi közművelődési bizottságok­ba a fiatal munkások igényeit ismerő, felkészült képvi­selőket. Lépjenek fel azért, hogy ezek a valós igényeket tükröző programokat dolgozzanak ki. tűket. Építsenek jobban a tagság igényeire, törekvéseire, kezdeményezéseire, a nyílt véleménycserére. x. KISZ-szervezeteink fordítsanak megkülönböztetett figyelmet az üzemükben gyakorlatukat töltő, illetve vég­ző szakmunkástanulókra, az őket képző iskolákkal és más oktatási intézményekkel való kapcsolattartásra. 3. A KISZ szervezetileg és politikailag legyen jelen mindenütt, ahol a munkásfiatalok élnek, dolgoznak, sza­bad idejüket töltik. A KISZ-szervezetek: - Kezdeményezzék ifjúsági önkormányzati szervek meg­alakítását a munkásszállásokon, ösztönözzék KISZ­aktíva szerveződését, KISZ-alapszervezetek megala­kítását. - A jövőben a sportegyesületekben és művelődési vagy más tartósan működő ifjúsági közösségekben is ala­kuljanak KISZ-aktívák, szervezetek, melyek vonják be tevékenységükbe a munkásfiatalokat is. - Programjaikba és a munkahelyi közéletbe vonják be azokat az ifjúmunkásokat is, akik másutt tagjai szö­vetségünknek. - Fordítsanak különös figyelmet az ingázó fiatalok számára is elérhető, vonzó programok, az életmód­jukból adódó sajátosságokat figyelembe vevő szerve­zeti élet kialakítására. 4. A KISZ szervezetei vegyék tekintetbe, hogy az eltérő életkor, képzettség, szakma, munka- és lakóhelyi körül­V. Célunk, hogy egyre több munkásfiatalt megnyerjünk a KISZ ügyének 7

Next

/
Thumbnails
Contents