MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973
1973. december 18. • 463. őe. - Oldalszámok - 1973. 463. 30.
4 folyamokon eddig összesen 279 fő vett részt. / Vállalati, üzemi keretek között is kezdeményeztek rövidebb vezetőképző tanfolyamokat. Ezek ellenére a vezetőket a vezetői képesség gyengeségei miatt éri a legtöbb birálat. A hármas követelmény értelmezésében és gyakorlati alkalmazásában továbbra is jelentkeznek problémák* Még előfordul, hogy a politikai alkalmasságot egyoldalúan előtérbe helyezik. Más helyeken a szakmai felkészültség jelentőségét túlozzák el. Általános jelenség, hogy a vezetőkészséget csak ritkán vizsgálják, vagy helytelenül értelmezik, azonosítják az iskolai végzettséggel. A követelmények alkalmazásában, a káderek megitélésében változatlanul probléma a szubjektivizmus. Egyes vezetők a követelményeket Önkényesen értelmezik és alkalmazzák. / Baráti, rokoni kapcsolatok érvényesülése, stb,/ Változatlanul gondot okoz, hogy a vezetők munkájának, magatartásának megitélésében nem azonos a mérce az illetékes pártszervek, valamint az állami, társadalmi, gazdasági irányító szervek részéről. 3»/ A kádermunkában a demokratikus centralizmus egyre jobban a követelményeknek megfelelően érvényesül. A hatásós feladatkörök decentralizálása a kádermunkában is bevált. Ez jelentősen fejlesztette a kádermunka gyakorlatában a demokratikus vonásokat. Ugyanakkor a centrális elejtek nem a kivant mértékben érvényesülnek. a./ A választott testületek a káderraunkában, a személyi kérdések eldöntésében szerepüket alapvetően betöltik. Emellett azonban jelentős a személyi hatáskörbe tartozó funkciók száma. / A megyei PB-nál az összes funkciók 18.'':-'/S-a /. A testületek több esetben kevés ismeretanyag birtokában döntenek, amely erősiti a forrná-