MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1973

1973. december 18. • 463. őe. - Oldalszámok - 1973. 463. 29.

3 is különösebb megrázkódtatás nélkül oldottuk meg. Az ott dolgozó káderek sorsát a politikai jelentőségük­nok ás az általában emberi elveknek alapján rendezték, 2./ A politikai, a szakmai és a vezetői rátermettség hármas követelménye, mint a kádermunka alapelve bevált, a gya­korlatban Összességében érvényesült és továbbra is a ká­dé rmunka alapját képezi* - A megyében dolgozó vezetők nagy többsége megfelel a politikai követelményeknek. Politikailag megbizhatók, a szocialista rendszer szilárd hivei, azért dolgozó, küzdő vesetők. Általában emelkedett a vezetők politikai iskolai végzettsége. / A megyei PB. és szerveinek ha­táskörébe tartozó 136 tisztségviselőnél a közép- és felsőfokú politikai iskolát végzettek aránya 70 %-ról 72 %-ra/. A ve se tők politikai felkészültsége azonban még nem mindenütt éri el a kívánt szinvonalat. Különö­sen az állami, gazdasági és szövetkezeti vezetők között jelentős azok száma, akik semmilyen politikai iskolai végzettséggel nem rendelkeznek. - A káderek szakmai képzésében is számottevő a fejlődés. / A megyei PB és szerveinek hatáskörébe tartozó vezetők felsőfokú iskolai végzettsége öt év alatt 57.1 %-ról 64.7 %-ra növekedett/. Emellett több területen tovább­ra is jelentős hiány van szakkáderekben. A szakember­képzés helyi lehetősegeit nem elég tudatosan hasznosit­- Az utóbbi években megyei szinten is jelentőségének meg­felelően előtérbe került a vesetői rátermettség fejlesz­tése. Az országos mellett a megyében is kialakulóban van a szervezett vezetőképzés. / Ezeken a megyei ta-

Next

/
Thumbnails
Contents