MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. január 26. • 307. őe. - Oldalszámok - 1968. 307. 22.
x% Az elért eredmény bemutatásához szüiséges összehasonlítást tennie E célból 1966o IIIB n. évét jelöltük meg mint bázisidőszakot és ehhez hasonlítottuk. I967 II. félévének eredményeit, /A^részlgtős^kiauJkálást^a..gell&gIt M g«^sg», táblázat__tartalnazzao/ A táblázatból megállapíthatjuk 5 hogy a teljesítmények a munkaidő csökkentés bevezetésekor - elsősorban július és, augusztus hónapban - 196?«> I» félévéhez viszonyítva némileg visszaestek,, Ennek oka, hogy a felkészülés még nem nyert ekkor befejezést, de amint a statisztika is mutatja, hogy szempteabertől a teljositaények megfelelő szintre emelkedtek és azt is mondhatjuk, állandósultak. Szeptember volt az a határkő, amikor,a felkészülés befejezést nyert, a leglényegesebb célkitűzések áegv|Ll^sultak» Örvendetes, hogy az 1 főre eső havi tonnatermelés az I. félévhez viszonyítva non esőkként és az átlagkeresetek ugy a bázis időszakhoz, mint az I. félévhez állandósultaké Természetesen szóródás a keresetek vonatkozásában volt f hiszen egyeseknél keresetcsökkenés. Ugyanakkor másoknál keresetnövekedés következett be* A csökkenés oka; részben emberi, első időszakban némi visszatartást áthelyezés folytán uj ismeretlen munkahely, stb., másrészt; előre nem látott akadályok? kányási gyalusfrontnál vető, melyet át kellett harántolai, vagy Méakesen a fejtés elvizesedése,, majd átépítése, avagy a gépek tipizálásának késedelmes végrehajtása. Összegezve elmondhatjuk, hegy a bázis időszakhoz viszonyítva 196?« I. félévében a 48 órás munkahét mellett némileg csökkent a miiszakbér* Ugyanakkor 1967« júliusától, az áttérés időszakától kezdve viszont 1Ö£*~106 %-QS szintet ért eU Ez az I« félévhez képest mintegy 8-9 jS-os müszakbér emelkedést eredményezett ugy, hogy közben még csökkeni* a vasárnapi túlórák száma is» Az' augusztusi kiugró miiszakbért az abban a hónapban kiadott kollektív 1 hetes üdülés eredményezte, mig,a novemberi emelkedés oka; egy visszamenőleges érvényű prémium kifizetése© Igen pozitív jelenség, hogy a munkaidő* csökkentés bevezetésével « augusztus hónap kivételével - az önköltség Hagybátony viszonylatában csökkent. Emelkedés egyedül augusztusban volt tapasztalható, nolyot a szezonális termelési szünet közbeiktatása eredményezett B Igaz viszont, hogy a termelés eltolódása miatt az első félévhez viszonyítva emelkedés tapasztalható 0 Ezen emelkedéssel egyidőben növekedett a fajlagos árbevétel, mivel a termelés többségét a nagyobb használati értékű szenet termelő akaák adták* 65/28*