MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1968
1968. január 26. • 307. őe. - Oldalszámok - 1968. 307. 23.
5 Az elmondottak következménye, hogy önköltségben mintegy 2-3 $&-os éves szintű csökkenéssel lehet számolni. A külön elemzett költségcsökkentésnél /munkásszállítás, étkeztetés, túlórák/ összességében szintén jelentős megtakarítást sikerült elérni* Kiemelkedjen kedvező az eredmény a sűrített levegő ellátás terén mutatkozó költségmegtakarításban, valamint a fajlagos áraafelhasználás és anyagfelhasználás csökkenése vonatkozásában. \ Összefoglalva; az 1967 évi kísérleti félesztendő eredményeit és hibáit, megállapíthatjuk, hogy a Nagybátonyi Vállalat dolgozóinak, műszaki, gazdasági, párt és szakszervezeti funkcionáriusainak közös munkája eredménynyel j-árt, A dolgozók lényegesen több pihwnő-időhöz jutottak. A pihenőidő célszerű felhasználása érdekében is sikérült némi előrelépést tenni, /szakszervezeti napok, kulturális rendezvények, stb,/ Ugyanakkor nagy pozitívum, hogy keresetükben csökkenés nem következett be. Mindez ugy ment végbe, hogy ezen időszak alatt a vállalat gazdasági helyzete nem romlott, az előirt feladatoknak eleget tudtak tenni. Nagyon helyes volt és a dolgozók körében szinte egyértelműen megértésre talált - az év utolsó hónapjában - a szezonális munkaidő csökkentésre való áttérés* Ezt a piaci igényekhez való alkalmazkodás tette szükségessé* A tapasztalatok megmutatták az áttérés pozitív és negatív vonásait és egyben utat mutattak a munkaidő csökkentés szélesebb körben való kiterjesztéséhez* ZI. A nagybátonyi tapasztalatokat a bányaüzemekkel állandóan ismertették, megvitatták. Ennek alapján az üzemek gazdasági és mozgalmi vezetői intézkedési tervet dolgoztak ki. Az intézkedési terveket szakszervezeti taggyűléseken, termelési tanácskozásokon megvitatták és jó-előre igyekeztek biztosítani a zökkenőmentes áttérést* Erről intézkedett a 157* sz. 1967* december 27-én kelt igazgatói utasítás, mely a Nógrádi Szénbányák epász területére kiterjesztette a 44• 6r&a szezonális munkahetet* Ez a második ütemű.intézkedés mintegy 5.9oo fő fizikai ás looo fő alkalmazotti dolgozót érintett. A már előbbiek kapcsán emiitett piaci igényekhez való fokozottabb alkalmazkodás érdekében a munkarendben változtatásokat észközöltek. így a bányaüzemekben az I* és IV* n. évben tovább*V28. *