MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-05-24 31_a/36. őe. - 36/178
m • -xléseket, ahol először kellett a párttagsággal megbeszélni a választás feladatait, A taggyűlések elhanyagolását bizonyltja, hogy kb, a párttagság 35-40 #-a nem vett részt a taggyűlésen, Ebbel a hibáből kdvetkezott, hogy egészen a választási naggyülésekig nem sikerült eléggé a politikai munkát beinditani a párt belsó" erejét mozgósítani o választási munkára. A márciusi taggyűlések tapasztalatából okulva legtöbb helyen jó* voltak előkészítve az áprilisi taggyűlések, amelynek eredményei a következő napokban meg is mutatkoztak* Az április 26-i nag^yülések előkészítésével kezdődött meg a megye területén a klsgyülések rendszeres tartása és a házi agitáoió is, Hagy segítséget adott ebben Kristóf elvtársnak a megyében tartott gyűlése, valamint Farkas, GerŐ és Révai elvtársak választási beszédeinek a felhasználása, A választási politikai munka az utolső héten érte el tetőpontját, amit Rákosi elvtárs beszédének meghallgatása vezetett be, A megye területén soha ennyi csoportos rádió hallgatás nem volt, Kb, 515-60,000 hallgatták szervezetten Rákosi elvtárs beszédét, Rákosi elvtárs beszédét az utolsó héten emberről emberre menő agitáciőban és klsgyülések ezrein ismertették neg népnevelőink a dolgozókkal* ízen a héten : _ sikerült .legnagyobb mértékben^ párt belső erejét apsgó; •itani. A választási munkák során a párttagságnak kb, '60-64 £«a végzett tWl'.••'•!':"• \-f\X S.? ft '<i ú.-:-;: ! .V'.i.l•;;,;'-'';?"'? C'Xfc^lV-'J'^O.Íf Sirs^P-isO-ítflu ft hí?/?¥ *b • .^^t;* aktiv mozgalmi munkát• A választási ágitációban 12,000 olyan népnevelő tí/'r•.'...; *';"-4i' "v'" k :' &«3 wi;t ;-\ & t Kgfiyii 1 >••;;,•:•*•••. , Klb£ T •" BÍbaSoX £öVetés, kisgyűlés előadó vett részt, akik rendszeresen dolgoztak és mintegy 2000 fő, olyant akik esetenként végeztek csak agitációs munkát, A pür-a ^oi-itlE:^ íivtftK-'Vfe i':.,:':••;,'•;.tavi?, '; . part be-X&o o-rejei; £ui$«$#dwő«j s vsaa&etönkivttli népnevelők száma, akik a választási agitáciőban re sztvettek 5O0W5ÖOfo* volt. A,választások ideje alatt, a megyében kb, 11,000 , A íWlra&iei t^/tíyUi-éS'eír tamást•-...> ,t "IH'I 3N2.V s .r™v:< v r.- fts-jreen Jő F«yj$aJE kiagytilés volt, átoelyen 134-135>POO ember vett részt, A választási agiteáidban hagy ée*i$B$gei''04o¥l^á k^turbrlgádpk munkája, Különösea kitűnt ez az utolsó héten éa a választások napján, amely nagyban előaegitetté, "hogy "még~ szebb és tt^epélyeaebb" le gyenge >^ IwfiK gyiíoen 3$Ö ""kuiturbrkgáa" dolgozót* a választások ideje "aiatt PéWáean dolgoztak áz üt%örő kulturbrigádíók, amely á pedagógusok lelkiismeretéé munkájáról tanúskodik* íelarő U&béti ^cv el te"sŐ|>sí:í?.tjAt, n&.it 'MU.%$í sívtévt h-é&xé&ümk -.,•;•<Jon^os, eredménye a ...választási, .munkának^ohogy.; sikerült, elérniazt,, hegy a választási agitáció általában jól mozgósított a választási békeverseny során űzef ékben a termelégre, a mefőg^z4ftaá^.?tej?^ ; pf8di)Lg j; a: begyűjt téere / . :: a ( ;;taY : aazijmunkákra K é^ ö '^ ftiíiievÜ^-