MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-06-16 31_a/31. őe. - 31/10

. * . no. " 9 ­a I>.arancssági egységes fslusi vezetőség munkájában meglévő hiányosságok is. : . . ­A határozati javaslat kimondottan a karancssá';:i speciális helyzetnek megfelelően lett elkészítve. Ívtárs: Egyetértek azokkal az elvtársakkal, akik felvetették a jeler tesnek és a javaslatok hiányosságát* Maga a brigád, amikor elindult nem volt teljesen tisztába azzal, hogy milyen cél­ból irányozta elő a Megyebizottság a líarancssági egységes falusi vezetőségnek a megvizsgálását. Részletesen nemakarok kitérni arra, hogy maguk az elvtár­sak a brigádnak a tagjai rövid iftőt töltöttek kint a terü­leten és nem tudták alaposan megnézni a pártszervezet mun­káját, amit s jelentés is mutatj és ellentétes dolgok is vannak a jelentésbe. Egyetértek azzal, amit elmondtak az elvtársak, hogy az ottani hiányosság mellett a Járási Pártbizottság felelősébe vetődik fel. A Járási Pártbizottság segítésének a módszere­ben van e hiba* A Szécsén^i Járási Pártbizottsági ülés' színvonala és az ott megtárgyalt beszámolók mutatják azt, hogy a Járási Pártbizottság segítése az olyan, hogy nem is lehet, hogy megjavuljon a munka* Hogy a larta elvtárs nem ismeri a pártcsoportok munkáját és a párttagság aktivi­zálásának fontosságát, ezért a Járási Pártbizottságot ter­heli a felelőség. Én utolsónak a klérus elleni harc problé­májához szeretnek hozzászólni. Ezt azért vetem fel, mert a Lipták elvtárs felvetette, ho^y élesebben fel kell vetni ezt a kérdést. A párttagság fele ugy felvetni, hogy nem lehet templomba járni ez súlyos veszély. Hiányosság, hogy pártfunkcioniiriusaink részéről nincs meg a példamutatás, mert nagyon sok pártfunkcionárius felesége, és gyermeke eljár még a templomba. 'rsnő: Earancsság községben az asszonyok is a klérus befolyása alatt vannak.; ott a Pártszervezet sem harcolt megfelelően a klérus ellen. Nem egy helyen eltudtuk érni pl: azt, hogy reggel hatkor tartották a misét és nem délelőtt, ami­kor a dolgozókat kivonják ármunkából., ez volt pl: a gyer­mek napon ie. amikor a szülők nem mentek el a templomba. Cereden is L este hatkor tartják a misét, hogy az asszonyok kitudjanak menni a tszcs.-be. Hogy az MNDSZ. ügyvezető temp­lomba jár, ezt most tudtam meg. Ki az agitációnkban a val­lásos asszonyok meggyőzésére vettük az irányt. A másik kérdés a Pártszervezetnek feladata az, hogy ellen­V t őrizze az MDSZ-nek az összejöveteleit és ha nem tartsák meg akkor, felelőségre kell vonni őket. A pártvezetőségi tagok részéről nincsen meg példamutatás, mert pl: a pogony: féí%s-ban is az elvtársakat kell meggyőzni arról, hogy en­gedjék el feleségeiket az MNDSZ-be. lvtárs: Sokat résztvettem a Szécsényi Járási Pártbizottság ülésén és az a megállapításom, hogy az elvtársak abbana hiszembe vannak, hogy a Barta elvtárs résztvesz a JB. ülésen és igy tájékozódva van a problémákról és ennek alapján elhanyagol­ják a segítségadást • A segítségadás módszereben látom a hiányosságot. •/.

Next

/
Thumbnails
Contents