MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-02-19 31_a/28. őe. - 28/211

- 7 ­Ne egy napra adjuk meg a feladatokat. Ugyanakkor ezek a megbeszélések elveszik az elvtársak önállóságát, és ugyan­akkor egy félnapot is. / A beszámolót, amit a Megyebizottság brigád munkán keresztül kiértékelt az összes járási Pártbizottságoknak komoly segit séget ad. Mi a Járási Pártbizottságon közösen is átolvastuk a beszámolót és magunkra is ismertünk a hiányosságoknál. a módszert, hogy 3 napig kint tartózkodjunk az alapszer tnél ezt a mai napig sem tudtuk bevezetni. A Járási Bi­ság egy hosszú ideig azt lehet mondani fél járás volt, nem volt betöltve a státusz. Amit a Barta elvtárs felvetett, hogy a pártmunkában a párt­tagság 7o fi-a vesz részt, ami igen szép eredmény. Ez nem tudom, hogy mennyiben felel meg a valóságnak. Járásunkban 5o fi-a volt bevonva pártoktatásba. A legutóbbi értékelés szerint "Ao~fi'az aki taxxul. lvtárs: A Balassagyarmati Járási Pártbizottság munkáját illetőleg túlzás nélkül meglehet állapitani, hogy a munkájukban ja­vulás van. A meglévő hiányosságok sem fedhetik el az ered­ményeket, de igen súlyos hiba volna, ha mi a meglévő, összes .pozitívumok felsorolásával elterelnénk a figyelmet a hibák­jról. Én egyetértek a Kudela elvtárssal abban, hogy a jelen­tess nem hozza fel a jó kezdeményezéseket, amit'a Balassa­gyarmati Járási Pártbizottság munkájában a pártmunka külön­böző területein megmutatkozik, bár a jelentésiek a fő célja az volt, hogy a többi járási Pártbizottságok ezeket a mód­szereket felhasználják, A jelentésnek egyik legnagyobb hibáját abban látom, hogy nem mutatja meg sem az eredményeknél, sem a hibáknál,azo­kat a legfontosabb tényezőket, amiuőí a nagyobb eredmények is megszületnek. Nem tűnik ki a beszámolóból, hogy mi is a főkérdés. Egyes kérdések alátámasztására kiragadott példák sem valami szerencsések.Nyilvánvaló, hogy egy-egy jelentés elkészítésénél arra kell törekedni, hogy olyan példákkal támaszuk alá az eredményeket és hiányosságokat, amit ál­talánosítani lehet a járás területére. Megállapítja a jelen­tés, hogy javult a pártoktatás színvonala, amit bizonyít az hogy komoly kérdéseket is felvetnek a szemináriumon. Nyilvánvaló megmutatja, hogy hogyan foglalkoznak ilyen ér­telemben, de sokkal helyesebb lett volna, ha kihozták vol­na azt, hogy mennyire történt javulás a propagandista szemi­náriumokon. Hogy a Járási Bizottság biztosit-e anyagot a propagandista szemináriumok számára. A másik probléma az, amit az agitációs munkánál részben felvet a beszámoló. Azt mondja a jelentés, hogy az agitációs munkában van javu­lás, pl. a Mohórai gépállomáson a gépjavítást befejezték. Véleményem szerint ez nem valami szerencsés hasonlat, ügy néz ki, hogy az eredmény, ami a Járási Bizottságnál meg' van független az agitációs munka jó, vagy rossz oldalától. Véleményem szerint feltétlen szükséges lett volna közöl­ni a tag és tagjelöltfelvételeknek az alakulását egyes pártszervezeteknél 3-4 hónapra visszamenőleg, hogyan ala­kult, ami tükörképét adta volna a Járási Pártbizottság munkájának. •^zek a problémák mutatják, amihez még hozzátartozik az ok­tatási probléma is, hogy a párttagság 35 fi-a vesz részt az oktatásban. Ez azt jelenti, hogy még a Balassagyarmati Járásban sem hajtották végre a Politikai Bizottság határo­zatát és azt mutatja, hogy a Járási íártbizottság műnkéjábau (Azt fveze ízott •mert

Next

/
Thumbnails
Contents