MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-11-03 31_a/33. őe. - 33/151
- 5 De ugyanez elmondható a karancskeszi gépállomásról is, - • és azokról a üszcs,-kről is, ahol jó propagandisták voltak. Ettől -függetlenül, hogy az oktatással kapcsolatban, az első se .sodik'foglalkozásoknál zavarok voltak én azt hiszem, hogy a következő'.foglalkozásnál ezeket a zavarokat kifogjuk küszöbölni. Azonban még is me.állapithatjuk azt, hogy ugy szervezési, mint politikai •szempontból ez az év már sokkal jobban.indult be, mint az előző év, amit mutat az is, hogy a mostani taggyűléseken is foglalkozanak az oktatás kérdésével, amiből látszik, hogy már sikerült megétetni a 'pártoktatás jelente b és ennek segítségével tudjuk leküzdeni az eddig megmutatkozó kezdeti nehézségeket. És rendet fogunk teremteni a bányászatban is ugy, hogy a tagság 3'o~55 %ban résztfog venni az oktatáson. Laukó elvtárs: Szeptember vége felé ? amikor foglalkoztunk az oktatás beindulásának kérdésevei, már, akkor érezhető volt,hogy milyen hiányosságok jelentkezhetnek az oktatásban. Pl: az, hogy a bányászatban hivatkozni fognak a hazaszállítás kérdésére, a Tszcs-kben pedig együtt akarják tartani a. falusi szervezettel. Ahogy, a jelentés foglalkozott ezekkel a kérdésekkel történt ugyan javulás • de még mindig sok a hiányosság. \ Egyetértek a Valaőh elvtárssal abban, hogy az eddig meglévő zavarokat és bajokat kifogjuk küszöbölni. Élihez pedig az kell, hogy az oktatás ellenőrzése kollektív munkává váljék. A jelentéshez tartozó határozati javaslatok felvetnek egy-két szempontot, dá nem az alapvető szempontot vetik fel. Az alapvető szempont az, hogy kollektív munkává kell tenni az oktatás ellenőrzését. Eel kell vetni még az oktatás minősége, illetve szinvö* nalának kérdését, amivel nem foglalkozik a jelentés* Mi tapasztaltuk aztk he :yes helyeken a kérdésekre leírják a választ, es igy mechanikussá válik a szeminárium. Kelemen elvtárs: Az eddigi tapasztalatok alapján az én véleményem azt, hogy az oktatási munka megjavításához az szükséges, hogy a többi osztá.lyok is segitsék az oktatási rész? munkáját. Azonban én javaslom, A Gotyár elvtársnak,'ho ő menjen el az osztályokhoz* Az osztályok a minden napos munka mellett foglalkozzanak az oktatás ellenőrzéséve^.. De az elvtársak ne azt nézzék meg, hogy hányan vettek részt a szemináriumon, mennyi volt a hiányzó, hanem alaposan készüljenek fel az ellenőrzésre. Az a tapasztalat, hogy,elsősorban á propagandisták fellésében van a hiba.' és ezért nem jelentek" meg^a szemináriumon a h: 3 ';ók. így nem kaptak megfelelő előadást, pedig ma már a párttágság /igen fejlett. Pl: . AééÍgyárban előfordult, hogy a propagandista a helyettesétől kérte el az előadást, ele ugyanakkor a szemináriumi kérdéseket is tőle .kérte el, mivel az ővé nem volt megfelelő. Mivel a propagandisták nem é ' készülnek fel az előadásra, nem adják meg azt, amit a halllgatók megkívánnak tőle. Én azt javaslom, hogy minden egyes oktatási szakon a szemináriumon belül szervezzék meg 2-3 becsületes lel-