MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-01-07 31_a/28. őe. - 28/9
3 Ugyanakkor pl: a szécsényi, vagy a mohorai gépállomás munkáját vizsgálják meg és adják meg a íáegfelelő segitséget. A gépgavitásóknak ellenőrzését, viszonta politikai osztály ellenőrizze, beszélje át a Megye Központ vezetőségével. Azzal egyetértek, hogy a járási pártbizottságok tárgyalják meg a gépállomások munkáját. Ívtár sí Elősször a jelentéshez szeretnék hozzászólni. Én egyetértek azzal, amit a Nóvák elvtárs felvet a jelentéssel kapcsolatosan. Itt egy egész sor hiba fel van sorolva, de nincs különbség téve, hogy melyik az alapvető hiányosság, &z egyik oka ennek az, hogy a brigád nem lett felkészitve erre a munkára alaposan minden felkeszités nélkül a brigádot a területre kiküldeni nem lehet. Két kérdéssel szeretnék foglalkozni. A gépállomások tartozásának a problémája az elmúlt esztendőből okulva, hogy nem-e áll ez s veszély fenn ebben az évben ezta jelentésbe fel kellett volna vetni. A másik kérdés a gépjavitás probblémája a gépállomásoknál. Emlékezzünk, hogy milyen zűrös dolgaink voltak a gépállomás gépeivel kapcsolatosan. Ami a jelentés 4. oldalán van egyáltalán nem megnyugtató, hogy a gépállomás okult volna ezeken a hibákon, mert csak akkor hivta össze az értekezletre a gépállomás főgépészeit, amikor a Központ kérte a jegyzőkönyvet. Mi a biztositéka annak, hogy a mi gépjavitási munkánk jobb lesz mint tavaly. Ennek jobban kikellett volna éleződni a jelentésbe. A javaslattal kapcsol tosan az a véleményem, hogyezt át kell dolgozni az itt felvetődöttek szejcint. lvtárs: A jelentés a verseny, szervezésnek kérdésével foglalkozik. Ennek szervezése a szakszervezetek feladata-. "gyné*ki ez ideig, hogy az üzemi bizottságaink foglalkoztak ugyan a ruha, a bakancs kérdésével, de a verseny szervezéssel nem. A beszámoló elkészítésénél nem voltam jelen# Amikor a Megyei Központtól adatokat lérünk semmiről nincs képük. A Kiss elvtárs munkájában van egy nagyfokú felelőtlenség, komolytalanság. Az üzemekben lent a probblémák ezrei vetődnek fel és a továbbiakban a gépállomásokat ugy fogjuk segiteni, hogy a legjobb üzemi bizottságaink a hónapban megkezdik a patronálást. ^zek minden hónapban egyszer lemennek és megadják a segitséget. Minden hónapban a szocialista szektorokban kulturgárdákat is fogunk levinni. A z üzemi gyűlések azt mutatták, hogy a dolgozók várják, hogy döntő fordulat következzen be ezen a téren. Az igazolatlan hiányzókkal kapcsolatosan nem tudják a gépállomásokon kimutatni, hogy hány dolgozó hiányzik. Magának a Megye Központnak senincs tiszta képe arra vonatkozólag, hogy hogyan áll a napi hiányzók kérdése, hogy változást tudnának eszközölni. A beszámolót átnéztem es megmondom őszintén, a beszámolónak alaposabbnak kellene lenni. ./. - 8 Lehetséges, hogy tévedek, de az első második és harmadik ponttal nemértek egyet, ami azt mondja, hogy a politikai osztály szervezze- meg a gépjavirásokat. Bj nem a politikai osztály feladata. Á politikai osztálynak inkább javaslom azt, hogy vizsgába meg a területen, hogy a politikai oktatás, hogy folyik és tegyen felelő sé elvtársakat ezért. Nádasod, elvtársi Kciöűóf elvtárs: