MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-05-16 31_a/17. őe. - 17/180

- o, _ Pl. a &.ez., üzemben 13 hozzászóló volt és kitértek arra, hogy helyes a darabbérezés bevezetése. Persze bizonyos fo­kig kitértek arra is, hogy tisztában vannak azzal, hogy a progresszivitás által kapott többletbéreket ezzel el fogják veszíteni. A termelési értekezletekkel egyidejűleg folyt a Szaktanács határozatának az ismertetése a munkafegyelem, a belső rend megszilárdításával, a norma-csalásokkal kapcsolatban és nem egy helyen maguk a munkások voltak azok, akik bizonyos szempontokra, hiányosságokra felhivták a figyelmet. Az acél­gyárban a G.sz. üzemben Birkás Máté hozzászólt és elitélte azokat a munkásokat, akik bizonyos fokig törekedtek a ter­melés emelésére, hogy aztán a magas jí-ot elérve, magas ke­reset után szedjék fel a beteg-pénzt. Az ilyen emberek nem épitői, hanem rombolói a szocializmusnak. A két öntödében, ahol megtartották a darabbérezés ismerte­tését, a dolgozók felszólaltak és elmondták, hogy ők már januárban kérték ennek a bevezetését. A dolgozók tisztában vannak azzal, hogy igy nem lesznek normacsalások. A becsü­letes dolgozók látják, hogy a darabbérezés bevezetésével' ki lesz küszöbölve az, hogy egyesek az ő hátrányukra nem megérdemelet Összegeket szedtek fel. Minden üzem részéről helyes hozzászólások támasztották alá a darabbérezés bevezetésének jelentőségét, amit összekap­csoltak a munkafegyelem megszilárdításával, a normacsalások leleplezésével. Nem egy helyen rámutattak az üzemvezetés­nek a hiányosságaira, ami az én meglátásom szerint vissza­vezethető a párt-taggyülésen "kifejlődött aktivitásra, hogy a munkások a kritika fegyverét alkalmazzák. v A starjáni tüzhelygrában összevont termelési értekezletet tartottak, ahol 1200 dolgozóból 200-an vettek részt, amely élénk fényt vet az ottani szakszervezet munkájára. Ez rá­nyomta bélyegét a termelési értekezletre is. A résztvevők passzivak voltak, konkréten nem szóltak hozzá a dolgokhoz. A starjáni üveggyárban szintén üzemr.észlegenként és har­madonként lettek megtartva a termelési értekezletek, ahol beszámoltak a darabbérezés bevezetéséről, sőt statiszti­kailag kimutatták azt, hogy az 1400 dolgozó közül 40-50 em­ber az, akiknek csökkenést jelent a darabbérezés bevezeté­se, a többinek emelkedést jelent, eltekintve attól, hogy az üweggyár termelő munkásai felé a 10 $ melegpótlék min­den esetben alkalmazható. Általában kiértékelték és megál­lapították, hogy globálisan az emelkedés óránként 2.5 fil­lér. Az üveggyárban kimerítették a besorolási lehetőséget, mert amíg az acélgyárban csak a 6. kategóriába soroltak, addig az üveggyárban a keüielyfüvókat és a balonfujókat a 7. kategóriába sorolták be. Tehát kb. igy néz ki megyénk területén a darabbérezéssel kapcsolatos munkák vitele. Amint mondottam, ugy látszik a dolog, mintha minden simán minden zökkenő nélkül menne. Pártunk Központi Vezetősége felhivja a figyelmet, hogy dacára annak, hogy az egész or­szágban igy néz ki a dolog, és a dolgozók saját maguk kér­ték a darabbérezés bevezetését, ez uj dolog és ha nem ké­szülünk fel, az ellenség eat kihasználja. Ezért kell folya­matosan a népnevelőket ráállitani, hogy foglalkozzanak ez­zel a kérdéssel. Az üzemvezetőségeknél fogunk ellenállásba ütközni, ügynevezett piroscédulák lesznek, amelyek arra szolgálnak, hogy a kereset közötti különbözetet megtérít

Next

/
Thumbnails
Contents