MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-05-16 31_a/17. őe. - 17/181
- 10 sék a dolgozóknak, de ezeknek a megszüntetését az üzemvezetőknek kell majd végrehajtani. Ugy kell vinni a munkát,hogy a darabbérezés bevezetése után a dolgozók keresete elérje azt, amit eddig keresett az előző bérezési rendszerben. Ennek megoldása az üzemvezetőségre vár és itt egy bizonyos ellennállással fogunk találkozni, ami az acélgyárban már meg is mutatkozott. Központi Vezetőségünk határozata felhivja figyelmünket, hogy a darabbérezés bevezetése nem technikai munkát jelenet, hanem elsősorban a politikai előkészítésnek kell kisérni ezt a munkát. A Párton belül az agitációnak a feladata, hogy az ellenséget ne engedje lélegzethez jutni ezen a téren. A népnevelőknek meg kell magyarázni, a darabbérezés bevezetésének jelenetőségét és nem szabat teret engedni a reakciónak. Súlypontokat kell kidolgozni az üzemekben. A súlypontokat oda keTL helyezni, ahol átmeneti bércsökkenések lesznek, ahol az talaja lesz a darabbérezés bevezetése ellen az ellenségnek. Súlypontokat kell helyezni oda, ahol normalazitásokkai nagy kereseteket értek el. Persze a reakció is ezeket az üzemrészeket fogja elsősorban kihasználni. Egyik döntő feladata az agitáciának, hogy konkrét példákon keresztül mutassunk rá a darabbérezés bevezetésének jelentőségére, vagyis konkrétan vigyük az agitációt, hogy a dolgozók lássák, hogy a darabbérezés bevezetése nem jelent számukra semiuiféle nehézséget, vagyk hátrányt. Tisztában kell lenni azzal, hogy a darabbérezés bevezetése nem jelent norma-rendezést, Sok helyen ezt nem magyarázták meg a dolgozók felé.. A ki számi tása a jelenleg érvényben lévő normák alapján történik. Normát rendezni csak egészen kirivó esetben lehet. Ha azonban komolyan nem készülünk fel, az ellenség utat fog találni és be fog hatolni és komoly károkat tud okozni a politikai munka vitelében és a termelésben. Döntő feladata, hogy konkrét adatokkal győzzük meg a dolgozókat a darabbérezés bevezetésének jelentőségéről. Bányai viszonylatban is kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Azt még nem ismerjük, hogy itt milyen formában fog ez megtörténni. De hogy meg lesz, az nem kétséges. Lehet, hogy már június l.-ével megtörténik. Kell, hogy a bánynál ezt hatalmas politikai felvilágosító munka kisérje. Már most meg kell kezdeni az ezzel való foglalkozást. Rá kell mutatni, hogy a darabbérezés bevezetése nit jelent üzemi viszonylatban és mit jelent a dolgozók-felé. Röviden szeretném ismertetni még azt, hogy a bányánál is meg voltak tartva a termelési értekezletek a múlt héten, ahol foglalkoztak a Szaktanács határozatával. Bányai ax viszonylatban bizonyos fokú fejlődés tapasztalható. Az értekezleteken aktiv hozzászólásokkal támasztották alá a beszámolót. Több helyen felhívták a figyelmet a táppénz-csalókra, hanyag munkásokra és a munkahelyen való váltásra. Ez azt mutatja, hogy ha ilyen kérdéssel foglalkozz nak, hogy a bányánál is meg van az a réteg, melyre munkánkban támaszkodhatunk. Nem reális az, ha ugy könyveljük el, hogy ott nem tudunk §ó politikai munkát végezni. Sok helyen alkalmazták a kritikát, önkritikát ugy az üzemvezetőség,mint az üzemi szervezés felé. Ez mind azt bizonyltja, hogy a bányánál is meg tudjuk javítani ugy a pártmunkát, mint a szakszervezeti munkát, ha megfelelő szervezéssel látunk hozzá. Dvorak elvtárs, mint hibát emlitette meg, hogy a darabbérezés bevezetése előtt nem folyt politikai felvilágosító munka. A Nehézipari Minisztériumnak volt egy határozata, mely sze-