MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-10-27 31_a/21. őe. - 21/7
Oktatási munkánk "beindításának fel adata i. Kedves Elvtársak! Most egy éve annak, hogy Pártunk Politikai Bizottsága meghozta nagyjelentőségű határozatát az oktatási munkával kapcsolatosán. Ebben a határozatban, mint döntő feladat volt megjelölve, hogy oktatási, illetve propaganda munkánkat közelebb hozzuk a valóságos élethez, hogy megszüntessük azt a szakadékot, amely élesen elválasztotta pártoktatásunkat a mindennapi munka, a gyakorlati problémák megoldásától. Ha meg akarjuk nézni, hogy megyénkben hogyan hajtottuk végre Pártunk Politikai Bizottságának határozatát, általában leszögezhetjük, hogy oktatási munkánkban sikerült komoly változást elérnünk, sikerült megszerezni az oktatási munka tekintélyét és a pártmunka egyik központi feladatává tenni. Az általános megállapítás azonban nem jelenti azt, hogy oktatási munkánkban nincsenek komoly hiányosságok. Éles fényt vet erre a hiányosságra az elmúlt időkben tartott alapfokú és középfokú szemináriumoknak a szervezettsége és szinvonala. Nagyon sok helyen előfordult, hogy a szemináriumot, illetve az előadást tartó elvtársak szárazan, minden esetben ragaszkodva a füzet betűihez, valósággal felolvasták a szemináriumi füzet anyagát. Ebből a hiányosságból következett, hogy a szemináriumokon való feldolgozás sem folyt kellőképpen. Nem kapcsolták Össze a Pártunk által megszabott feladatot az előttünk álló feladatok megoldásával. Pártoktatásunk nem tudott kellő segitséget adni elvtársaink és a pártszervezetek számára a mindennapi, gyakorlati feladatok megoldásához. De ez a hiányosság, ha nem is ilyen éles formában, megmutatkozott a 10 napos, a 2 hetes és a 6 hetes iskoláinkon is. Ezeken a tanfolyamokon sem tudtuk érvényesíteni, illetve végrehajtani Pártunk Politikai Bizottságának határozatát, bar meg kell mondani, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva ezen a téren komoly javulás tapasztalható, A propagandamunkánk alapvető hiányosságának oka az, hogy az alapszervezeteink, Járási és Váorosi Pártbizottságaink, de maga a Líegyei Pártbizottság sem foglalkozott súlyának megfelelően a propagandamunka kérdéseivel. A Megyebizottság szűk reszort-kérdésnek tekintette a pártoktatás kérdését, nem igyekezett kellőképpen, hogy ezt a munkát a MB kollektív feladatának tekintse. A Megyei Pártbizottság osztályvezetői, politikai munkatársai nem mutattak példát a tanulás kérdésében, hanem elhanyagolták azt és különböző ürügyek folytán igyekeztek kibújni a tanulási idő, illetve a szemináriumok alól. Nem gondoskodtunk kellőképpen arról sem, hogy a pártiskoIáinkon olyan nevelők végezzék az iskolára behozott elvtársak nevelését, hogy az iskola elvégzése után ezek az elvtársak biztosan megállhatták volna a helyüket a pártraunka minden területén. Ismeretes előttünk, hogy még ezen a téren még ma is igen komoly hiányosságok vannak, amely arra kötelez benőét. nosy a MB gondoskodjon a 2 nönapos isiola befedésével