MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-02-14 31_a/16. őe. - 16/108

Jő társ. Ugyanakkor futott egy másik brigád Is. Az elsősor­ban a mi hibánk, hogy nincs kiépülve az osztály. Kern fog­lalkoztunk ugy az osztály kiépítésével, ahogy kellett vol­na* Ez mutatja, hogy még nincs meg a kédermunka kollektív­vá tétele. Amit Mrázik elvtára is kihozott, hogy miután kiértékeltük egy JB rmnkdját, de nem ellenőrizzük, mit hajtanak végre. bóbbl iőoben megpróbáltuk azt csinál­ni, hogy ha mentek egy más vonalon értékelni a munkát, ak­kor a brigád nézte meg az azelőtti határozatok végrehajtá­sát. Ez még nem érvényesült olyan mértékben, ahogy kelle­ne. Ezen nekünk még javítanunk kell. Bánya vonalán, hogy kint voltak az elvtársak nézni az üzemi agitációs munkát, Xátranovákon, Kisterenyén a népnevelők egyrésze a harmad­béresés ellen zúgolódik. Ez jelenti, hogy ezeknek a vi­szonya a munkához roarz. Döntő mértekben kell javítani ezen a vonalon. A falujárők gyengék, többet ezek közül ki­emeltünk, azóta jöttek felszínre ujabb káderek, ezeknek az átképzése még nem történt meg. Most be fogunk indítani e c y hathetes falujárő szemináriumot. Igen sok esetben elő­fordul, hogy a falujárók ott az ellenkező munkát végzik, mint kellene. A kiértékelés segítség a számunkra és a ja­vaslatot, amit a brigád adott, ennek a munkának a véghez­viteléhez, - nagy mértékben hozzá fog járulni a hiányos­ságok kiküszöbölésére és hogy kiszélesíthessük a tömegne­velést, leszereljük az ellenséges megnyilvánulást, ami üzemi ás falusi viszonylatban még megvan. Hazai Jenői A hozzászóló elvtársak egy-egy reszort problémával foglal­koztak. Én néhány szemponttal alá akarom támasztani a Hal­mi elvtárs által felvetett kérdéseket. Helyes az, ha az elv ársak elsősorban a reszortjuk szempontjából vizsgálják meg, de Halmi elvtárs egy-egy reszort tapasztalata mellett felvetett néhány fontos kérdést is. Tulajdonképpen mi volt a kiküldött bizottság célja. Az elvtársak tudják jól, hogy különösen az utőfcbi hetekben tapasztaltuk, hogy itt nem ér­vényesült a Párt politikája. Legsúlyosabb eset volt a köz­ségesités, de elmondható a munkaverseny terén is ugyanez. Ezért a Központi Tezetőség utasítására a szervezési osztály kiküldött egy bizottságot, aminek feladata az volt, hogy feltárja azokat a dolgokat, okokat, hogy itt Hógrád megyé­ben, de különösen a salgótarjáni medencében nem érvényesül a Párt politikája, másrészt bizonyos dolgokban annak elle­nére, hogy 1945-ben is nagy politikai kérdésekben előbb jártak az elvtársak, most mégis bizonyos lemaradás tapasz­talható. Az elvtársak arra vettek irányt, hogy feltárják azokat a hiányosságokat, amik okozói, hogy ezek Így állnak, ~n nagyban-egéazében egyetértek az elvtársak kiértékelésé­vel. He értsenek félre az elvtársak. A Pártközpontnak nem az a véleménye a ICB munkájáról, hogy nem érnek el eredmé­nyeket. Hem az a helyzet, hogy az elvtársak az eredmények elérésében megálltak. De egy sor kérdésben nem hajtják vég­re a Párt politikáját. Ebből a szempontból egyetértek a bi­zottság általános kiértékelésével és ehhez szeretnék hozzá­szólni. Szeretnék rámutatni arra, hogy soha jobb alkalom nem volt arra, hogy az itteni hibákat kiküszöböljük, mint éppen most. A Központi Vezetőségi ülés és Rákosi elvtárs referátuma óriási segítséget fog jelenteni a Nógrád MB szá­mára, elsősorban azért, mert a Rákosi elvtárs referátuma bár sokszor megjelölt járásokat, falvakat, vagy a vihar­sarkot, de megjelölte, hogy nemosak kimondottan ezekről van sző, hanem ezek többé-kevésbbé az ország minden egyes párt­szervezeténél fennállanak. Ez a kiértékelés, amit Rákosi elvtárs adott, minden egyes pártszervezet munkájának megja-

Next

/
Thumbnails
Contents