MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-10-10 31_a/14. őe. - 14/151
- 20 Omaszta Lajos; Mikor a fia ment iskolába most, pont akkor nem kapott fizetést. Bottyán István: A veszély ott van, hogy ilyen megnyilvánulás magánan hordja a csiraját a pártszerütlenségnek és frakciózásnak. Amit mondott Rákosi elvtárs: A Párton belüli lazaságot a legszigorúbban meg kell fogni. Javaslom, hogy menjen el Megyeházi pártikkoIára, de szigorúan figyelmeztetjük jegyzőkönyvileg, hogy has ilyen kérdései vannak azt tárgyal ja át a M.B. vagy a V.B.-al. Kelemennét le kell váltani a funkciójából. Toldi mondja meg neki, hogy figyelembevették a szociális helyzetét és a legalacsonyabb fizetésben részeült, beteg volt és az a látszat, hogy a Párt elhanyagolta őt, hogy ezeket mondta lehetséges. Ki kell hangulyozni, hogy mi feltételezzük, hogytett ilyen kijelentéseket, ha nem is ilyen éles formában. Kelemenné pedig már többször viselkdett pártszerütlenül meg kell neki mondani a dolgot / Behivják Kelemennét és Megyeházit / Toldi János: Elvtársak az M.B. ebben az ügyben határozatot hozott, hogy elsősorban is Megyeházival kapcsolatban az M.B. megvizsgálta a kérdést, Megyeházi szociális,helyzetét, hogy a háború után anyagilag rossz körülmények között volt, csekély volt a fiaetése, beteg is volt, jó munkát végzett, amiért ki is tüntették. Ezek olyan kis dolgok, elégedetlenségek, amiket az osztályellenség igyekszik kihasználni. Megyeházi elvtárs most el fogsz menni az iskolára, az éjféli vonattal utazz el. Megyeházi Lajas: Hurcolkodás előtt állok, be költözhetek-e abba a lakásba, vagy sem. Másik kérdés: igényelhetek-e az elhagyott javak tói bútort. Bottyán István: Ezt a V.B. megnézi majd. Toldi János: Ugy határoztunk, hogy funkcionárius nem vehet igénybe bútort az elhagyott javaktól. Kelemenné felé: A V.B. a kérdését megvizsgálta és megállapította, hogy te sokszor pá. tszerütlenül viselkéd* tél, Gergely ügyét is a rendőrségre vitted, az M.B.-vei és a V.B.-vei semmit sem közöltél,m ^ásik kérdés, hogy Megyeházi megkért, hogy segitsél és te visszautasítottad, méghozzá egy harmadik személy jelenléteben, ez nem más, mint pártfunkcionárius tekintélyének lejáratása. A férjednek elmondtad a Megyeházi ügyet, nekünk pedig nem. Aklcor jöttél ezzel az üggyel mikor Megyeházival együtt összeszóllalkoztatok. Bottyán István: "^elemenné felé. Régen ismered Hidvégi elvtársat? Milyennek ismeéed, milyen viszonyban vagy vele ? Kelemenné: Régen ismerem és jól, elvtársi,viszony van közöttünk, ha találkozunk elá is szoktunk beszélgetni. Hidgvégi Pál: 1946-ban mikor én propagandista voltam a VII./9. körzeti partszervezetnél, ebben az időben volt egy kérdés, hogy 'pártszerüen vittem-e vagy nem ezt most nem vitatom. Volt eg_y aktivá^ Lászlóné, akinek kiadtam jegyet valamilyen előadáshoz, lejárt a határidő el,kellett számolni és talán keménye ben fogtam meg ezt a kérdést, utána a körzetben egy olyan csendes frakció alakult ki, akkor KXEükáH amikor a prop. munkájában dolgozni kellett volna, láttam, higy ez sehogy sem megy ijól. Kelemenné elvtársnő is benne volt ebben a frakcióban. Kelemenné: Kérem, hogy Lukács elvtársnőt hallgassa ki Bottyán elvtárs ha jól emlékszem meg is pofozott egy elvtársnőt a Hidvégi aki még hozzá sánta, beteges egy idegroncs volt valósággal Kovácsnénak hivták azt az elvtársnőt. . / .