Hausel Sándor: Pásztó Mezőváros 18. századi társadalomszerkezetének és lakosságának kialakulása - Tanulmányok Pásztó történetéből 5/1. (Pásztó, 1999)

III. PÁSZTÓ ÚJRANÉPESEDÉSE ÉS TÁRSADALMA A „PUSZTULÁS", A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN

A pásztói anyakönyvek vezetése a Rákóczi-szabadságharc lezárulásáig egyenetlen, aminek a plébánosok zaklatott körülményei mellett, a háborús évek is okai lehetnek. A keresztelési anyakönyv számadatai egyes években (az 1690-es évek) közelíthetik a valóságot, azonban 1700-ban nincs egyetlen bejegyzés sem, a szabadságharc alatt pedig rendszertelen. Hiányossága, hogy 1706-1710 között nem köthetők évekhez adatai. Rendszeressé Bakabányi Pál plébános működésével válik, 1714 után ugrásszerű javulás látszik beállni, a keresztelési bejegyzések kö1 ^3 zött nincsenek hiányok, a számadatai kiegyensúlyozottak. A halálozási bejegyzéseknél hasonló a helyzet. Úgy tűnik 1715-ig bejegyzésre csak nyomós okból került sor, bejegyzései csak 1715-től járhatnak közel a valósághoz. 1710-ben például névszerint 2 halottat találunk benne, de olyan megjegyzéssel, hogy meghalt 108 pásztói járványban. E járvánnyal kapcsolatban a pestisre gondolhatunk, de ezzel szemben Kecskeméthy Pál harmincados 1711. évi jelentésében azt állítja, hogy a „pestistói már nem kell félni, mert Pásztón soha sem volt, a vidékén pedig már teljesen megszűnt".

124 Jóllehet a három anyakönyv (keresztelési, házassági, halotti) történeti for125 rásként való felhasználhatóságával kapcsolatban sok és sokféle észrevétel ' fogalmazódott meg, a figyelem a magyarországi anyakönyvek feldolgozása iránt növekszik. Minden forráskritikai és módszertani nehézség mellett jelentősebbnek tűnik az az adatmennyiség, amelyet e feljegyzések tartalmaznak. „Az egyházi anyakönyvek pontos lélekszámadatok megállapítására nem alkalmasok, de a természetes szaporodás ütemének lemérésére, valamint névanyagának más forrásokkal való összehasonlítására igen jól használhatók".

126 Statisztikai felhasználhatóságuk az 1740-es évektől lehetséges, azonban jelentős helyi eltérések fordulhatnak elő. 123. SOÓS, 1991. 20. és 37. p. 124. BÉKEFI, 1902. II. 10. p. 125. Az anyakönyvek forrásértékéről MAKSAY,1979., BENCSIK, 1986. és JÁROLI, 1974. 126. VERES, 1960.