Hausel Sándor: Pásztó Mezőváros 18. századi társadalomszerkezetének és lakosságának kialakulása - Tanulmányok Pásztó történetéből 5/1. (Pásztó, 1999)

III. PÁSZTÓ ÚJRANÉPESEDÉSE ÉS TÁRSADALMA A „PUSZTULÁS", A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN

Népességnövekedését illetően részletes adatokat e korból máshonnan nem meríthetünk, mint egyházi anyakönyveiből. A természetes szaporodás ismertetett adatain túl, az anyakönyvi bejegyzések egyéb sajátosságairól, s vonatkozásairól a következőkben lesz szó. 5. A pásztói anyakönyv mint forrás A magyarországi anyakönyvezés története a 16. század elején kezdődik. Ugyanakkor megindulását és rendszeressé válását két olyan tényező nehezítette, majd tette lehetetlenné szinte az egész országban, amely ugyanezen időben jelentkezett: a reformáció terjedése és a török terjeszkedése. A veszprémi (1515), a győri (1579), majd a nagyszombati (1611) zsinat elsősorban a keresztelések feljegyzését határozta meg, az utóbbi a házasságit is. Az 1625-ös Rituale Romanum szabályzata az öt (keresztelési, házassági, halálozási, bérmálási, status animorum) nyilvántartás vezetését írta elő. A török megszállástól nem érintett megyékben meg is indult a vezetésük, 1630-tól a visitatiok alkalmával használatukat ellenőrizték. A Rituale Romanum 1656-ban, 1672-ben és 1692-ben újra napvilágot látott, ez jelentve 1779-ig az egyetlen szabályozást.

121 Pásztón 1693-tól maradtak fenn az anyakönyvek. Az 1693-as kezdet két tényezővel függhet össze: egyrészt az élet konszolidálódásával, a plébánosoknak a hivatalba lépésével, mégha a kezdeti időben ez zaklatott volt is, másrészt vélhetőleg az anyakönyvezést szabályozó Rituale Romanum 1692. évi kiadásával. A környező települések esetében jellemző, hogy a Rákóczi-szabadságharc után kezdődik saját anyakönyvezésük (pl. Apc 1712, Buják 1722, Ecseg 1715, Jobbágyi 1702, Mátraszőlős 1747, Szurdokpüspöki 1714, Tar 1753).

122 121. FÜGEDI, 1980. 217-230. p. 122: JUDÁK, 1977. 37-44. p.