Badál Ede: A Pásztói ciszterci rezidencia - Tanulmányok Pásztó történetéből 4. (Pásztó, 1994)

II. fejezet A középkori apátság maradványai a 17. század végén

Ajtót kettőt látott Maietynsky a templom északi falában: egyik (mindjárt a sekrestye mellett) az ún. apáti ház felől - erről később még szó lesz - nyílt a templomba, a másik (már a templom nyugati sarkához közeledve) a kripta bejárata lehetett, minthogy ez sokkal mélyebben volt, mint a többi templomajtó. A főkaput építői a templom nyugati homlokzatának közepén - más monostortemplomokhoz hasonlóan - díszkapuként különféle kődíszítményekkel halmozták el. Karcsú, kis oszlopokat, változatos oszlopfőket, csinos oszloptörzseket és oszloplábakat, az oszlopokból kiszökő és gyönge csúcsban egybehajló íveket figyelt meg rajta Maietynsky. A templomba a főkaputól jobbra, tehát a homlokzat déli sarkánál további, kisebb bejárati ajtó is vezetett. Ezeken kívül még egy ajtón át be lehetett lépni az apátsági templomba, mégpedig a déli mellékhajóba, nem messze a Szent Kereszt-kápolnától. Ez az ajtó a monostor folyosójára nyílt. A templomot tudniillik a (17. század végére nagyrészt romba dőlt) monostorépülettől ez - a templom déli falával párhuzamosan futó — folyosó kötötte össze. Mert a monostor szárnyai a templomhoz délről csatlakoztak ugyan négyszögben, ám nem közvetlenül, hanem ezen (immár teljesen elpusztult) folyosó közbeiktatásával. A monostor épületrészei közül - Maietynsky alaprajza és leírása szerint - állt még a 17. század legutolsó éveiben a templom déli mellékhajójának végével, azaz a Szent Kereszt-kápolnával egy vonalban az öt öl magasságú harangtorony. A templom déli oldalfalától éppen olyan távolságban magasodott, mint az említett folyosó (amely a torony nyugati sarkánál félkörívesen végződött) szélessége volt. E négyszögletes, erős harangtornyot faragott kövekből nem a monostorral egyidőben, hanem valószínűleg akkor építették, mikor az apátságban idővel nagyobb harangok váltak szükségessé, amelyeket már nem tudtak a templomtetőn emelkedő kis huszártoronyba elhelyezni. A torony még szilárdan állt, de a felső kövek immár legnagyobbrészt leestek. A tornyon kívül Maietynsky a monostor épülettömbjéből a torony nyugati falához kapcsolódóan, a templom melletti folyosótól déli irányba induló szárnyat pontosabban annak alsó szintjét - találta viszonylag legjobb állapotban. Itt felismerte a káptalantermet, melynek kőboltozata nem sokkal előbb omolhatott be. (A káptalanterem fölött az emeleten vélte Maietynsky az egykori niviciátus helyét.) A káptalanterem mellett ennek a szárnynak további földszinti helyiségeiben az ebédlő, a konyha és az éléskamra lehetett. Ezeknek boltozatát feketére vonta be a füst, miből arra lehet következtetni, hogy az elhagyott monostorban itt téli időben idegen emberek húzták meg magukat, s tűznél melegedtek. A falak a monostorépületnek e szárnyán általában mintegy félig vagy boltozatig magasodtak, a meglevő földszinti boltozatok tetejét bőséges fű nőtte be. A monostor többi épületrésze már többnyire a föld színe alá temetett alapfalakkal hevert romokban. Csupán a nyugati szárny alatti pince ajtaja dacolt még az idő pusztulásával, ám a pince fölött már itt is dús gyep és más növényzet terjengett.