Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)

II. fejezet Wellehrád kísérlete. 1699 - 1776

kártérítést követelve, jobbik esetben perrel fenyegetve, a rosszabbikban egyenesen pert akasztva a szerződő nyakába. Azt pedig nem lehetett tudomásul nem venni; aki nem jelent meg a tárgyaláson, azt elmarasztalták. így a Török József-féle zálogbirtok vételárának kifizetése után jelentkezett Komáromi János egri kanonok, s az apátságon követelve azt a 4000 forintot, melyet Török őtőle birtokára felvett, de nem fizetett vissza. Mivel a kanonok perrel fenyegetett, az apátság kénytelen volt kölcsönt felvenni, és őt kielégíteni; így Török birtoka az apátságnak 4000 forinttal többe került. Wellehrád 1752-es kimutatása szerint Pásztón 40 év alatt 21.000 forintot fordítottak birtokvásárlásra, de ugyanakkor már 10.000 forintra rúgtak a perköltségek.

63 De miután a pereskedés úgyszólván a birtokosok egymás közti tárgyalásának nyelve volt abban a korban, az a birtokjog lényegét nem érintette; az apátság Pásztó egyik földesurának számított. Amennyire sikeresnek lehetett mondani a földbirtok alapozása szempontjából a Zolnay-örökséghez való kapcsolódást, annyira károsnak, sőt mondhatjuk: egyenesen végzetesnek bizonyult az apátság és a plébánia, illetve a püspök viszonyára. Hogy az utóbbival kezdjük: láttuk, hogy Telekessy számára az apátság felélesztése saját terveinek meghiúsulását jelentette: elesett a szeminárium fenntartását megkönnyítő birtokoktól, amit a királynál protekciózó ciszterciek befolyásának tulajdonított. Az apátság természetesen nem számíthatott barátságos fogadtatásra az ő részéről, de Nezorin avval is tisztában volt, hogy az egri püspök egyben Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja is lévén, az apátság és a megye kapcsolatában döntő tényezőnek számított, amit éppen a birtokügyekre való tekintettel figyelembe kellett venni. Más szóval: bármennyire "kiváhságos"-nak, a püspök joghatóságától függetlennek tudta magát a ciszterci rend, a magyar közjog hatalmas képviselőjével jó lábon kellett állnia, ha Pásztón éppen barátságtalan birtokostársak körében talajt akart fogni. Már pedig az ezekkel szemben alkalmazott kemény kézben tartás a püspökkel szemben éppen hadiállapot meghirdetését jelentette. Mi is volt a helyzet 1714-ben? Szuhay püspök 1599-i kijelentése az apátsági birtokok és javak tulajdonára vonatkozólag III. Károly leirata után természetesen már alapját és érvényét vesztette, miután a török megszállás megszűnt, és a király főkegyúri rendelkezése újra a rendi tulajdonjogot érvényesítette. A pásztói földek lényegét: az apátsági utca jobb ágytelkeit és a szőlős-filimesi terület tizedeit apátsági jogúnak ismerték el. Vitás kérdésnek csak kisebb, főként a Szentlélek-templom körüli földek tulajdona számíthatott, amit a megszokott szomszédbirtokosi "békés megegyezés" módján meg lehetett oldani. A komoly vitaalapot Zolnay felfogása teremtette a plébániépület és -terület tulajdonjogáról, valamint a plébánia ragaszkodása a Monostor-malom birtoklásához. Elég nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért tekintette Nezorin a plébániát apátsági tulajdonnak. Zolnay előadó- és rábeszélőkészségét ismerve sem valószínű, hogy ne látta volán 1699-ben saját szemével: a plébániatemplom a kolostortól teljesen különálló, ugyancsak több százados építmény, a több százados mezőváros hagyományos tartozéka, ami éppúgy nem állhatott apátsági területen, mint a szomszédságban lévő elhagyatott, "Úr házá"-nak nevezett emeletes régi plébániaépület és az isko-