Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG
méltóztatna az mostani s jövendő Pásztl désmát ide engedni, had imádkozhassunk száraz fedél alatt". 46 A plébániai javadalom és a plébános tartása. Pásztó "szabadadományozásu" egyház volt, mert a kegyúri jogokra, - köztük a plébános bemutatásának jogára - egyik földesúr sem tartott igényt, ennek folytán a plébános és iskolamester eltartásának terheit a város viselte, mert "egy földesúr is az Parochiához legkisebb földet, vagy rétet soha nem adott". De a város sem rendelkezett a kegyuraság jogával. Ha papja elhalt, vagy más plébániára lépett át, a városi elöljáróság kérhette ugyan a püspököt, hogy ezt, vagy azt, az általa ismert papot küldje ide plébánosnak, de ennek a kérelemnek kötelező ereje nem volt, a püspök szabadon adományozhatta a plébániát. Ami az egyházi terheket illeti, a Szent Lőrinc plébániatemplomnak és a Szentlélek-templomnak karbantartását a hívek által még a középkorban adományozott javadalmi földek, szőlők, az oltárokét a 17. század elejétől a céhek biztosították. De a plébános, a káplán, az iskolamester, a harangozó tartásának terhe a városra, éspedig részben a közösségre, részben az egyes háztartásokra nehezedett. A plébánosi fizetés főként természetbeni juttatásból állott, ennek mértékére nézve a város a plébánossal egyezséget, konvenciót kötött, melyet a püspök is jóváhagyott. Az 1711-ben létrejött konvenció szerint a plébánosnak járt évente párbér gyanánt minden házaspártól egy kila (két mérő, kb. 125 liter) búza, egy köböl bor, hívek elvetettek őszi búzával 12 kilás papföldet, 8 kilás tavaszit, behordták a plébánia javadalmi rétjeiről 12 szekér szénát, a város adott évente egy hasáb szalonnát, 1 kősót, 8 nagyicce bort, szombatonkint a városi mészárszékből egy marhanyelvet, faggyú helyett világítás költségeire egy tallért, továbbá 3 akó misebort, 4 icce mézet, a három sátoros ünnep mindegyikén egy forint ára bort és ebédet az elöljáróságon, az özvegyasszonyok pedig a természetbeni juttatások helyett megszőttek számára három rőf vásznat. A stóladíjak a következők voltak: keresztelésért egy tyúk, temetésért 20 poltura (ezüstdénárnak megfelelő aprópénz), énekes miséért egy forint, csendes miséért feleannyi, gyászbeszédért és esketésért egy forint. Hasznos község 1711-ben már nem Pásztóhoz, hanem Tarhoz tartozott leányegyházként. 47 A régi plébániaház. A 17. század folyamán a városi polgárok az egykori apátsági épület kőfalának romos maradékára emelet gyanánt egyszobás fatoldalékot raktak, s ennek mestergerendájára főtisztelendő "Sző S[tefanus]" bevésette saját nevét és az 1653-as évszámot. Ezt az épületet később a "régiplébánia" elnevezéssel illették. Ebben lakott Zolnay apát is. 1693-ban "Pater [Jászberényi] Pál névő plébános az Apátumak otthon nem létében a plébániának tartott házban lakott vala. Az Apátur megjővén, ott meg nem szenvedte", Jászberényi tehát "transferálta magát [átköltözött]" az iskolamester házába, "igy szegény plébánosunknak sem alkalmatos helye, sem elégséges jövedelme nem lehetett". Átköltözése után Jászberényi és egy ideig Terenney plébánosok "rész szerént az iskolában, rész szerént a Nótárius házában laktanak", Zolnay pedig nemcsak a régi plébániaházat, hanem a Monostor-malmot, a templomhoz való földeket is elfoglalta és (mint már volt róla szó) a wellehradi cisztercita apátságnak akarta juttatni. Ámde amikor 1702-ben meghalt, Almásy esperes utasította 46. Pásztói plébánia 1694. évi irata. 47. EFL. AV. 1729. sz.
