Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG
Az apátsági templom és kolostor az akkori település szélén feküdt, védőszentje a Boldogságos Szűz - Sarlós Boldogasszony -, a plébániatemplomé pedig Szent Lőrinc vértanú volt. A középkortól kezdve volt itt egy harmadik istentiszteleti hely is, a Szentlélekről nevezett kápolna, melyet később gyakran templomként említenek. Ebben az ún. altarista - oltárjavadalmas pap - köteles volt pünkösd ünnepén, vagyis a kápolna búcsúnapján istentiszteletet tartani, aki élvezte a hívek által a kápolna részére hagyományozott földet és oltárszőlők hasznát. A cisztercita konvent a 13. század közepén már hiteleshelyként működött, kegyúri jogát 1265-ben István iíjabb király a Rátót nembeli Domonkos tárnokmester fiának, Istvánnak, a királyné lovászmesterének adományozta. A lakosság az 1290-es évektől vásártartási joggal rendelkezett. 1332-ben a Szent Lőrinc plébániatemplomnak két papja, Domonkos és Lajos, 50, a következő évben 70 garas pápai tizedet fizettek. Ez a viszonylag nagy összeg, meg a vásártartás és bortermelés már ekkor jövedelmes, polgárosodó lakosság és keresztény egyházközség létezésére utal. 2. A papképzés és az iskoláztatás a középkori Magyarországon és Pásztón A vallási ismeretek tanításának és az erkölcsi nevelésnek színhelye és eszköze a középkorban a plébános számára a templom, ebben is főleg a prédikáció, a hitelemzés, az egyházi év kereteire szabott szertartások, erkölcsi intelmek a gyóntatószékben, továbbá a beteglátogatás, temetés, a sírnál tartott gyászbeszéd stb. Miután a falusi pap a hívekkel csak anyanyelvükön, magyarul tudott érintkezni, azért a vasár- és ünnepnapi evangéliumot és szentleckét, a misén felolvasandó bibliai fejezeteket magyarul adta elő, magyarul prédikált, gyóntatott, jórészt magyarul folyt a temetési szertartás, valamint a templomi éneklés is. Ezzel a plébános bőséges magyarnyelvű ima- és énekszövegeket közvetített és örökített át híveire. Ahhoz, hogy ezt tehesse, rendszeresen használnia kellett olyan kéziratos mise- és szertartáskönyvet, mely tartalmazta a felolvasandó evangéliumi szakaszok - perikópák - szövegeit, s amelyet pergamenre, a 13-14. századtól kezdve már papírosra másoltak a kolostorok másoló szerzetesei. Az 1279. évi budai zsinat előírta, hogy minden plébániás papnak legyen Agenda-, vagy Manuale-könyve, mely tartalmazta a miseszövegeket és a szentségek kiszolgáltatásának rendjét, a temetés szertartását stb.-t. A pap a felolvasott vasárnapi mise- és leckeszövegeket híveinek csak magyarul tudta megmagyarázni. Ennek folytán a biblia egyes részleteinek ismertetése és magyarázata a liturgikus gyakorlat keretében évszázadokra megelőzte a teljes magyar bibliafordítást. Bár a plébános magyarul prédikált és oktatott, mégis szentbeszédjének, hittanításának tartalmában és formájában igen kevés önállóságot mutatott, hiszen nem tudott több ismeretet közölni, mint amennyivel önmaga is rendelkezett. Az általa közvetített sovány vallási ismeretanyag nem állt másból, mint betanult, "fejből" tudott hitelemzésnek, homiliának, misemagyarázatnak gépies elismétléséből, vagy változatlanná merevedett beszédek előadásából, aminő például a Halotti Beszéd is.
