Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)

Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG

Miután a papi utánpótlást biztosító papnöveldék felállítását csak az 1563. évi tridenti zsinat rendelte el, azért a középkorban maga a plébános képezte ki a falusi lelkészi hivatalra készülő papjelöltet - klerikust - úgy, hogy a papjelölt beállt a plébános mellé tanulni, s a legszükségesebb tudni- és tennivalókat így, gyakorlat útján sajátította el. A klerikus azután pappászentelés céljából megjelent a püspöknél, ahol a káptalan tagjaiból összeállított bizottság előtt vizsgát tett. Ennek során bizonyságot kellett tennie arról, hogy magyarul, emlékezetből - "betéve" - el tudja mondani a tízparancsolatot, az apostoli hitvallást, a Miatyánkot, ismeri és magyarázni tudja a mise állandó és változó részeit, a vasár- és ünnepnapokra rendelt szentírási részleteket, tájékozott a szentek élettörténetében és legendáiban, ismeri a különféle szertartások elvégzésének, szentségek kiszolgáltatásának rendjét, tudja énekelni a liturgikus misées egyéb énekeket. Számos latin nyelvű imát betéve kellett tudnia, de a latin nyelvből a falusi paptól csak a liturgikus szövegek megértését és általában csak az olvasnitudást kívánták meg, míg az írástudást ezen az alsó szinten nem tartották szükségesnek. Az egyházi énekeket sem kotta, hanem hallomás útján sajátította el a plébános mellett tanuló papjelölt. A fentebb már említett 1279. évi budai zsinat előírta, hogy a plébános ne csak a felnőtteket, hanem a kiskorúakat is szorgalmasan oktassa a keresztény hit alapvető igazságaira. A hitoktatást vagy a templomban, vagy a szállásán tartotta. Amíg a falusi templomban nem használtak orgonát, ennek szerepét fiúgyermekek, énekesek töltötték be, akik a betanult latin énekszövegeket gregorián dallammal emlékezetből adták elő. Az egyházi énekeknek és hittani alapismereteknek ilyen betanítása képezte a középkori falusi oktatásformának, az ún. plébániai iskolának magvát, melyben maga a plébános tanított, de nemcsak az egyházi énekek és hitoktatás érdekében, hanem a papképzés céljából is. Miután az alsópapság képzésérc ez volt szinte az egyetlen mód, azért a plébániai iskolát igen korán, már a 11. században létrehozta a szükség, főleg a népesebb plébániákon.

4 Az 1332/37. évi pápai tizedjegyzékből, mely a hazánkban működő csaknem valamennyi plébániát felsorolja, arról győződhetünk meg, hogy ekkor Magyarországon legalább annyi - ha ugyan nem több - plébánia működött, mint napjainkban. Pásztón ekkor két pap ténykedett a plébánián, s bár ebből az időből még nincs okleveles említés az itteni plébániai iskola működéséről, mégis ilyennek létezése az elmondottak alapján nagyon valószínű. A tananyag a falusi plébániai iskolában kétirányú volt: 1. ) olvasástanulás: latin betűk és latin szövegek olvasni tudása, római számok ismerete, néhány egyszerűbb nyelvtani szabály megtanulása, a liturgikus szolgálatban előforduló alapszókincs, illetve fontosabb latin szertartási szövegek memorizált emlékezetből való - tudása; 2. ) énektanulás: vagyis a helyi gyarkorlatban használatos egyházi énekkészlet elsajátítása, meg általában a liturgia megismerése. (Mint fentebb említettük, az írástudást ezen az alsó szinten nem tanította a plébános.) 4. MÉSZÁROS: 78-80. p. - BÉKEFI Rcmig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Bp. 1906. 21-25. p.