Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Lénárt Andor: PÁSZTÓ MEZŐVÁROS KÉZMŰVES (CÉHES) IPAROSAINAK TÖRTÉNETE 1872-IG
A privilégiurnlevél artikulusai szerint az alábbi módon alakult a céhbe állított iparosok élete. A mesterség tanulására a fiút, bármilyen vallású legyen is, megkülönböztetés nélkül fel kellett venni inasnak. Mielőtt beírták a céhbeli gyülekezetbe, hat heti próbát kellett tennie. Ha ez alatt az idő alatt a mestere alkalmasnak találta a mesterségre, s az ifjú a keresztlevelét, születési bizonyítványát bemutatta, továbbá ha földesúri hatalom alá tartozott, s annak hozzájárulását is igazolta, "a Czéhláda felnyitásával valóságos inasnak bevétetik". Az igazoló iratokat betették a céhládába. Az inasságra való felvételért 1 forint 30 krajcárt kellett fizetni. Aki nem kapta meg a földesurától az engedélyt, a felsőséghez folyamodhatott fellebezésért. Ováspénzt a szegődő inastól csak akkor lehetett kívánni, ha az korábban is szokásban volt a céhnél. Az inas a szabóknál és szűrszabóknál három, a szűcsöknél négy esztendeig volt köteles folyamatosan tanulóként megmaradni. Nem hagyhatta el mesterét, nem csavaroghatott, éjjel nem maradhatott ki. Úgy kellett viselnie magát, ahogyan egy becsületes, jóerkölcsű ifjúhoz illik, szorgalmas, engedelmes módon. A mesternek is jó móddal kellett az inassal bánni. "Ne fogja többet házi munkára mint a mesterség megtanulására. ... Mint jó atya a háznál és jó tanító mester a hitbéli vallásban, Erkölcsben, a Mesterség vagy kézi művek minden részeiben szorgalmasan oktassa. " A szerződött időt nem változtathatták meg. Az inasidő meghosszabbítását vagy megrövidítését a komisszárius és a céh javasolhatta. A mesterét két-három napra elhagyó inas, minden nap után tartozott egy héttel tovább inaskodni. Ha pedig hosszabb időre távozott el, el is bocsáthatták. Ha oka volt az inasnak elhagyni mesterét és a céh ezt az okot el is fogadta, egyúttal más mesterhez szerződhetett. A tanításért nem fizethetett az inas többet 20 forintnál. A meghalt mester inasa, ha a műhelyben a mesterség folytatására alkalmas legény dolgozott, az özvegy műhelyében maradhatott. Ilyen esetben a mesterség tanulását egy másik mester műhelyében kellett befejeznie két vagy három héttel az özvegy műhelyében kitöltött tanulási időn felül. Amint az inas a tanulás meghatározott idejét kitöltötte és nem volt kifogás ellene, a céh felszabadította és mesterlegénnyé tette. A felfogadási betét letétele mellett, amely 1 Ft 30 xr-nál több nem lehetett, az eddig szokásban volt szertartások mellőzésével, az artikulusok felolvasása után, s ezek szoros megtartását szívére kötve, beírták nevét a céh jegyzőkönyvébe. Elkészítették a legény számára a szabaduló levelet két példányban, s az eredetit betették a céhládába. A korábbiaktól eltérően a mesterek fiai sem voltak kivételek az előbbi szabályok alól. Annyi kedvezményük volt csupán, hogy mind a felfogadás, mind a szabadulás alkalmával csak fél taksát fizettek. A legények kötelesek voltak három évet vándorolni. Vándorlása közben a legénynek a helyi céhmesternél kellett jelentkeznie, és az általa ajánlott helyet kellett elfoglalnia. Amíg a helységben tartózkodott, iratait a céhládában őrizték. A legény igazolására az anyacéh köteles volt egy tanulólevelet (Kundschaft) kiadni. E levél nélkül nem volt szabad a legényt mestersége művelésére felfogadni. Ha valami fontos ok haza kényszerítette a vándorlásból (a legény súlyos betegsége, a szülő halála), az
