Soós Imre; Lénárt Andor: Képek a pásztói egyházközösség és művelődés történetéből 1848-ig; Pásztó mezőváros kézműves (céhes) iparosainak története 1872-ig - Tanulmányok Pásztó történetéből 1. (Salgótarján, 1991)
Soós Imre: KÉPEK A PÁSZTÓI EGYHÁZKÖZSÉG ÉS MŰVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1848-IG
Tankönyv volt: "a Donatus'', vagyis a 4. században élt római grammaticusnak, Aelius Donatusnak az egész középkoron át használt és számos változatban átdolgozott elemi latin nyelvtana. A nem latin anyanyelvű - például magyar - tanulók számára a latin névszó- és igeragozást külön kivonatos könyvecskében adták elő. E Donatus-kivonatból tanuló ifjakat donatistáknak nevezték. 5 A mezővárosi iskola és az iskolamester háza. Pásztó már a 13. század végén piaccal rendelkező, vásártartó hely volt. Budai kereskedők gyakran hozták áruikat a pásztói piacra. Ennek ellenére 1407 előtt jogilag falunak minősült, földesura pedig a 14. században az apátság és a Tari család. Tari István fia, László mester az 1390-es évek elejétől Zsigmond királynak kedvelt embere, míg ennek a László mesternek a fia, Tari Lőrinc, Zsigmondnak főpohárnokmestere volt. Tari Lőrinc kérésére Zsigmond király 1407. április 25-én kelt kiváltságlevelével Pásztót mezővárosi rangra emelte és kimondotta, hogy Tari Lőrincnek és testvéreinek, valamint az apátság pásztói jobbágyait és népeit törvényszegés miatt sem egyházi, sem világi bíróság sem szemelvükben, sem vagyonúkban nem büntetheti, fölöttük egyházi bíróság csak akkor ítélhet, ha a kérdést a pásztói bíró és esküdt előbb megvizsgálta. Végül a király felruházta a pásztóiakat mindazon jogokkal és kiváltságokkal, melyek a budai polgárokat illették. 6 A városi rangra emelés nem szabadította fel Pásztót a magánföldesuri hatalom alól. A rangemelés abban az időben következett be, amikor Zsigmond király és a nagybirtokos földesurak igyekeztek előmozdítani a népesebb jobbágyfalvak városiasodását, az iparűzéshez értő jobbágyok, árutermelő és piacra járó kézművesek, illetve szőlőművelők, bortermelők tömörítését a királytól kieszközölt kedvezmények, kiváltságok ígéretével. Pásztó továbbra is magánföldesuri mezőváros, jobbágytelepülés maradt, a Budához hasonló szabad királyi városi rangot ténylegesen sohasem nyerte el, hasonlóan például Gyöngyöshöz, melyet földesura kérésére Károly Róbert 1334ben szintén a Budához hasonló kiváltságokkal ruházott fel, mégis Gyöngyös is megmaradt az egyéb privilégiumokkal rendelkező magánföldesuri mezőváros szintjén. Pásztó város bíráját, esküdtjét, tanácsát ugyan maguk a polgárok választották, de a bíró és esküdtje csak kisebb jelentőségű kihágásokban, hagyaték és rendfenntartás ügyeiben ítélkezhetett önállóan, míg bűnügyekben továbbra is a földesúr úriszéke járt el. A földesuraknak járó szolgáltatásokat, vagy azoknak pénzben megállapított váltságát, az ún. cenzust a városi elöljáróság vetette ki polgáraira, az elöljárók szedték be és adták át a földesuraknak, birtokuk arányában. Ennek ellenében a földesurak regále-jogával, vagyis a korcsmából, mészárszékből eredő jövedelmekkel, a piac vámbevételeivel, a gabona- és bortermés kilenceddézsmájával a város rendelkezett. A polgárokat pedig megillette a földekkel való szabad rendelkezés, adásvétel, zálogosítás, hagyományozás joga, földjeiket vagy irtás vagy vásárlás útján szerezték: "Azon boldog időkben mindennemű beneficiumot [közjövedelmet] és az egész határt a város maga birta, minden polgárunknak szabad dispositiojában [rendelkezésében] lévén az magok öröksége [földbirtoka]". 7 5. MÉSZÁROS: 24. p. 6. BÉKEFI: I. 159., 229-233. p. 7. NML. Pásztói Prot. 1785. november 27.
