Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Papp Imre: A királyi hatalom és a parlamentek Franciaországban a 18. században

A parlamenttel tudatta, hogy ugyanaz a test, mint a királyé, ezért nem tekinti közvetítőnek a király és a nép között. A törvényeket egyedül a király hozza, így a parlamentnek nincs joga azok helyességét megkérdőjelezni. A beszéd magában hordozta a parlamenti jogkörök felszámolásának lehetőségét.

46 Az évtized végére a parlamentek elleni harc a királyi politika egyik nagy ügye lett. 1769-ben és 1770-ben újra a breton parlament miatt robbant ki ellentét. A rennes-i parlament, a breton tartományi rendi gyűléshez hasonlóan, a tartományi autonómia harcos védelmezője volt.

47 1769-ben a rennes-i parlament - Maupeou kancellár tilalma ellenére - perbe fogta a tartomány katonai főparancsnokát, Aiguillon herceget, azzal vádolva, hogy megsértette a tartomány szabadságát. XV. Lajos a párizsi parlamentbe helyezte át a pert, de az is hasonlóan vélekedett. Erre a király megszüntetettnek nyilvánította a pert, mire a párizsi parlament elítélte a herceget. A kancellár ekkor száműzte a parlament hangadóit, amelyre a parlament azzal válaszolt, hogy szüneteltette az igazságszolgáltatását.

48 A kancellár számára -, aki harmincöt évet szolgált a párizsi parlamentben - ez ürügy volt arra, hogy megvalósítsa a legfelsőbb bíráskodás régóta tervezett reformját. 1771. január 19-20-ának éjszakáján királyi elfogatóparanccsal a párizsi palament 167 tagját száműzette, majd feloszlattatta az összes parlamentet. Helyükbe új legfelsőbb bíróságokat szervezett, amelyeknek minden tagját a király nevezett ki, eltörölve a parlamenti hivatalokat. Az új bíróságok politikai jogokkal sem rendelkeztek, viszont korszerűbb lett a bíráskodás rendje.

49 A reform nem hozott sikert, mert az a társadalmi kör, amely helyettesíthette a parlament tagjait, szolidáris maradt a parlamentekkel, így az új legfelsőbb bíróságok légüres térbe kerültek. A parlamenttel rendelkező városok jogásztársadalmának a parlamenti nemesség természetes vezetője volt, minden bíráskodási fórumot a befolyása alatt tartott.

50 A királyi hatalom lépése felháborodást váltott ki a közvéleményből, s még az udvarban is lettek ellenzői. Hat királyi herceg tiltakozott a feloszlatás ellen, államcsínynek tekintve Maupeou reformját. A felvilágosult szellemű taláros nemes, Malesherbes, korábban a könyvkiadás felügyelője, most a párizsi adóügyi bíróság elnöke, jól kifejezte a hivatalnokvilág véleményét: „Hallgatásunk esetén az egész nemzet árulással és gyávasággal vádolna bennünket. Kizárólag a nemzet jogait követeljük ma [...] A parlamentek ma a gyengék és a szerencsétlenek egyedüli védelmezői; hosszú idő óta nincs már rendi gyűlés [...] a 46 CORNETTE 2000.175. p. 47 MEYER 1966.1012-1013. p. 48 EGRET 1970.176. p. 49 ANTOINE 1992.58. p. 50 FUNCK-BRENTANO. 225-227. p.