Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Papp Imre: A királyi hatalom és a parlamentek Franciaországban a 18. században

parlamentek kivételével minden testület néma és passzív engedelmességre van kárhoztatva..."

51 Az 1774-ben trónra ült XVI. Lajos kormányzata a népszerűség visszanyerése érdekében a parlamentek visszaállítására bírta a királyt aki egyúttal a felvilágosult gazdasági és társadalmi reformok híveinek is teret engedett, Turgot kinevezésével. A parlamentek visszaállításával minden kezdődhetett elölről a királyi kormányzattal való viszálykodásban. Egy történet szerint a kegyvesztett Maupeou kancellár a restaurálásra csak annyit mondott: „A király el akarja veszíteni a koronáját;"

52 A helyreállított parlamentek, a múltból okulva, 1787-ig mértékletes ellenzékét képezték a királyi kormányzásnak, s támogatókat is igyekeztek szerezni az udvarból. A kormányzat gazdasági-társadalmi reformkísérleteit azonban sosem tudták elfogadni. Turgot reformjait, amelyek a párizsi parlament szerint a társadalmi rend felforgatói, elutasították, hozzájárulva ezzel a pénzügyi főellenőr bukásához.

53 A kiszélesedő pénzügyi és kormányzati válság 1787-re teremtett olyan helyzetet, amely a parlamenteket határozottabb fellépésre késztette. Ekkorra az udvarban már kialakult az a konzervatív kör, amely elutasított minden jelentősebb reformot, ugyanakkor az uralkodói hatalom mérséklését óhajtotta. Calonne pénzügyi főellenőrnek 1786-ban semmi esélye sem volt, hogy a parlamentek elfogadják átfogó adóreformjait. Ezért azt javasolta XVI. Lajosnak, hogy a 17. század eleji hagyomány alapján hívja össze a három rend általa kiválasztott tekintélyes tagjaiból az előkelők gyűlését, amelyet könnyebb meggyőzni, mint a parlamenteket. Az előkelők gyűlése megnyerése után a parlamenteknek is kisebb lesz az ellenállása.

54 Az 1787 februárjában összeülő előkelők gyűlése azonban a konszolidáció helyett a válság új szakaszát indította el, amelyet a történetírás „előforradalomnak" vagy „arisztokrata forradalomnak" nevezett el. Az előkelők gyűlése ugyanis elvetette Calonne adótervezetét, és elérte, hogy a király menessze őt. A gyűlés, a régi hagyományokra hivatkozva, úgy foglalt állást, hogy teljesen új adórendszer bevezetésére a király csak az általános rendi gyűlésen jogosult. A király feloszlatta az előkelő gyűlését, s ezzel - akarata ellenére - a parlamenteknek nyitott utat. 1787 júliusában a párizsi parlament is az előkelők gyűléséhez hasonló álláspontra helyezkedett. Calonne utódja, Loménie de Brienne igen mérsékelt adóreform tervezetét a párizsi parlament még XVI. 51 FURET 1996.28. p. 52 MOUSNIER 1980. 627. p. 53 CORNETTE 2000.191. p. 54 FURET 1996. 48. p.; SOÛLE 1968.198. p.