Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Papp Imre: A királyi hatalom és a parlamentek Franciaországban a 18. században

A Fronde korától alakult ki a sajátos parlamenti ideológia, öntudat. A parl(i)amentum utódjaként a párizsi parlament a nép intézményének titulálta magát: az alattvalók képviselője a király előtt, közvetít a nép és a király között.

34 A közvetítő testület eszményt a forradalomig vallották a parlamentek. A 18. században is gyakran hangoztatták, hogy a parlamentek a monarchia alapját képezik. A királyi akaratból csak rajtuk keresztül lehet törvény. A parlamentek - általános rendi gyűlés híján - azok az intézmények, amelyek kifejezik a nép és a király közös törvénykezését. Maurepas gróf, XV. Lajos államtitkára úgy fogalmazott, hogy parlament nélkül nincs monarchia.

35 XIV. Lajos 1665-ös ediktuma és az 1673-as deklarációja felfüggesztette a parlamentek felülvizsgálati és óvási jogát, így ezután vita nélkül voltak kötelesek bejegyezni a törvényeket. Halála után (1715) azonban a régens, Orléans-i Fülöp, aki egy kevésbé kemény, „arisztokratikusabb abszolutizmus" híve volt, visszaállította a parlamentek jogait. Ezt azért is tette, hogy a párizsi parlament semmisítse meg XIV. Lajos testamentumából a házasságon kívül született fiai királyi hercegi rangját és trónöröklési jogát.

36 A párizsi és néhány vidéki parlament élt is a 18. század folyamán visszakapott jogával. Tiltakozó intelmi jogukkal a parlamentek (leginkább a párizsi) legális ellenzéki szerepet vihettek a királyi hatalommal szemben. Míg a bíráskodásban konzervatívok voltak, addig a királyi hatalommal szemben az alattvalók szabadságának védelmezőiként léptek fel. Montesquieu, aki egy ideig a bordeaux-i parlamentben tevékenykedett, egyértelműen híve volt a parlamentek törvényeket ellenőrző jogának, mert úgy vélte, az a törvénykezés javára lehet. „Azok a testületek, amelyek a törvények letéteményesei, sohasem engedelmeskednek jobban, mint ha lassú léptekben haladhatnak, és annyi megfontolással intézhetik a fejedelem ügyeit, amennyit sem az állam törvényeit világosan nem ismerő udvartól, sem a fejedelem tanácsosainak hirtelenkedésétől nem lehet várni."

37 Amikor a parlament óvási jogával élt, a királyhoz fordult feliratban, amely tartalmazta kifogásait a törvénnyel szemben. Az uralkodó (vagy valamelyik minisztere) a kancellárral és a peres ügyek tanácsával konzultálva vagy figyelembe vette, vagy elutasította az óvást. Az utóbbi esetben az uralkodó beiktatási parancsot intézett a parlamenthez. Ha öt-nyolc napon belül a parlament mégsem iktatta be a törvényt, a király megismételte a parancsot. Amennyiben ekkor sem engedelmeskedett a parlament, következett a „Üt de justice"(a király bíráskodási trónja a parlamentben), a parlament kü34

MOUSNIER1981. 55. p. 35 AUBERTIN 1889.412. p. 36 FORD 1965.83. p. 37 MONTESQUIEU 2000.117. p.