Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Papp Imre: A királyi hatalom és a parlamentek Franciaországban a 18. században

ilyen hatalmas, közfunkciókat ellátó rétegnél ez már nem volt lehetséges. 1789-es becslés szerint az állam 700-800 millió livres közötti összeggel „tartozott" a hivatal tulajdonosoknak, vagyis ennyi volt a hivatalok értéke.

12 A 18. századra tehát az uralkodó a közhatalom jelentős részét (bíráskodás, pénz- és adóügyi igazgatás) egy módos hivatalnok rétegre bízta, amely szinte elmozdíthatatlan volt a helyéről. Többek között ezért is kényszerült a királyi hatalom a királyi biztosokból (commissaires) egy újabb apparátust kialakítani, amely már nem rendelkezett semmilyen autonómiával. R. Mousnier megfogalmazásával élve, a 18. századra az abszolutizmus a hivatalvásárlás által korlátozott rendszerré vált.

13 A hivatalnok társadalom legbefolyásosabb csoportját a parlamentek (legfelsőbb királyi bíróságok) és a szakosodott legfelsőbb királyi bíróságok (számvevő kamarák, adóügyi és pénzügyi bíróságok) taláros nemessége alkotta. A legfelsőbb királyi bíróságok hivatalai automatikusan örökletes nemessé emeltek vagy húsz éves, vagy negyven éves folyamatos szolgálatot vagy a hivatalban való elhalálozást követően. A nemesi jogok azonban már a hivatalba lépéstől megillették a parlament tagjait.

14 A taláros nemesség kifejezés első ismert említése 1607-ből származik. Etienne Pasquier „Vizsgálódások Franciaországról" című írásában a parlamenti nemességet ezzel a fogalommal különböztette meg a kard nemességétől. A szemlélet a 17. század második feléig a taláros nemességet a harmadik rendhez sorolta, annak ellenére, hogy jogilag örökletes nemességnek minősült.

15 Hivatásából adódóan azonban a taláros nemesség emancipálódott. Mivel funkciójánál fogva nem azonosulhatott sem az udvari arisztokráciával, sem a vidéki nemességgel, külön rétegtudata született, amely jelentősen hozzájárult egyenrangúvá válásához. Charles Loyseau már 1610-ben megfogalmazta, hogy a király az idők kezdete óta épp úgy törvényalkotó, mint kardforgató, vagyis a törvénykezés és az igazságszolgáltatás nem alantasabb a kardforgatásnál, s a taláros nemesi hivatás épp olyan régi, mint a katonáskodás.

16 A 17. század folyamán a hivatal húsz/negyven év elteltével új tulajdonosra vagy új nemzedékre szállhatott. Az utóbbi esetben viselője egyre régebbi nemesnek számított, mígnem a negyedik generáció született nemessé, előkelő származásúvá vált. A származás régisége a taláros nemesi gondolkodásnak is a részévé vált. A 17. század folyamán a parlamenti hivatalok feltöltődtek, így a 18. században a parlamentek többségében lecsökkent a hi12 REINHARD 1956.15. p.; BIEN 1988.401. p. 13 MOUSNIER 1971.666. p. 14 BLUCHE-DURYE 1962. 34. p. 15 CREMER 1999. 22., 24. p. 16 LOYSEAU 1610.38-40. p.