Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)
HATALOM, BIRTOK ÉS HARC A RÉGMÚLT FORRÁSAIBAN - Sarusi Kiss Béla: A végvárakban folytatott bíráskodás a XVI. században
hominis captivi piscatoris se oportuisse solvere domino capitaneo birsagium fl. 10.". 1573-ban Hizsnyóban hét évvel azt megelőzően Clemens Prokrutas 10 mFt-ot fizetett; Zdichaván 3 ökröt adtak, mivel elfogadták a török hódoltatást (ez ugyanaz az eset, amelyet a számadáskönyv 1572-ben említ); Polunkán Zenko Ztari 14 mFt-ot; egy Wilk nevű jobbágy minden bizonnyal tiltott halászatért (dimisserunt unum captivum piscatorem) 15 mFt-ot; Sumjácon két évvel korábban pedig egy veszekedés miatt (propter altercationes) 20 mFt-ot fizettek a kapitánynak. 37 Az 1573. évi urbáriumot követően más urbáriumokban (1584 és 1598), illetve az 1593-1598 közötti időszakról készített, elvileg a bírságadatokat is tartalmazó összesítésben nincsenek további adatok az ítélkezésre. 38 Ám a gömöri tizedszedők részére kiadott utasításból azért kiderül, hogy a murányi vár tisztviselőin kívül a Szepesi Kamara által kinevezett tizedszedő helyi nemesek is ítélkeztek, bár ezt a Kamara számukra határozottan tiltotta. 39 A tizedszedés során ugyanis előfordult, hogy a tizedszedők gyakran kisebb vétkek miatt a falusiakat mindenféle apró vétségekért letartóztatták, ítélkeztek és nagy bírságot szabtak ki. A kamarai tizedutasítás szerint mindez azonban „gonosz szokás" volt, ezért megparancsolták a tizedszedőknek, hogy ne avatkozzanak a falusi bírák ítélkezésébe. A Murányban folytatott ítélkezés 23 évre terjedő vizsgálható időszakában a kapitány (udvarbíró) és a prefektus legkevesebb kb. 22 embert végeztetett ki, mindig a lőcsei hóhér várba hívásával, évente gyakran többet is, ám 15 év elszámolásaiban egyáltalán nem találni utalást arra, hogy fizetteke a lőcsei hóhér munkájáért. Elsősorban tehát a környék közbiztonságának megteremtését tarthatták célnak a vár vezetői, de az is elképzelhető, hogy a rablóként említett személyek valójában a környéken portyázó martalócok és törökök közül kerültek ki. Murány mellett néhány más vár esetében is rendelkezünk az uradalmakban folytatott ítélkezésre vonatkozóan adatokkal, s Tokajból konkrét jogeseteket is ismerünk. Paczoth János tokaji udvarbíró az 1565-1567-ig terjedő időszak összesített kivonatos számadásában a három évre 391,54 mFt-ot számolt el bírságpénzként (muleta seu birsagia). 40 Ebből a bejegyzésből tudjuk meg azt is, hogy létezett egy a lakosok nevét és a büntetett cselekményt 37 MAKSAY 1958. 318., 324., 325. és 327. p. 38 ÖStA HKA HFU RN. 70. Konv. 1601. Jun. 39 MOL E 159 A Szepesi Kamara tizedutasítása Darvas Albert és Aszalay János részére Gömör megye putnoki járásának dézsmálására. Kassa, 1604. július 16. fol. 23-26. 40 MOL E 554 Fol. Lat. 1363 fol. 7v. (Pénzbevételek fejezet). A Tokajra és Esztergomra vonatkozó források másolatait Kenyeres Istvántól kaptam, amiért itt is szeretném köszönetemet kifejezni.