Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Erdmann Gyula: Az agrárnépesség elkeseredésének okai 1956-ban

beszolgáltatási teher, s 1951-ben már csak az egy holdas parcellák mentesültek. A kulákok már „padlón voltak", menekültek a földtől, így a kis- és középparasztság, valamint a tsz-ek terhelését fokozták az elviselhetetlenségig. Addig csupán a szántóterület volt a beadás alapja, 1951-től viszont a teljes birtoktest, beleértve a legelőt, rétet vagy erdőt. A kulák pedig nem menekülhetett: aki 1949-ben kuláklistán volt, kulák maradt, ha a földjét le is csökkentette. Egy „kiút" maradt: el a faluból, minél messzebbre. Az eredmény: 1952-ben egymillió hold állt vetetlenül, közeledett a teljes csőd. Válaszul abban az évben lényegében államosították az egész mezőgazdaságot. Az amúgy is igen szűken engedett szabadpiaci értékesítés lehetősége megszűnt, minden terméket mélyen önköltség alatti áron kellett beadni. Sztálin halála után, az 1953. júniusi MDP KV ülés önkritikát gyakorolva szólt a túlzott iparosításról, a zuhanó életnívóról, az erőszakos kollektivizálásról. Korrekciót helyezett kilátásba, köztük a kuláküldözés befejezését. Ezt követően 15 %-kal valóban csökkentették a beszolgáltatást, visszafogták a nehézipari fejlesztést, kissé növelték a közszükségleti cikkek termelését, s így valamelyest az életszínvonal is emelkedett. Az új miniszterelnök, Nagy Imre rehabilitálni akarta a mezőgazdaságot, de se elegendő ideje, se erőforrása nem volt. Kormányának időszaka a két évet sem élte meg, s 1955 márciusában a színfalak mögött addig is aknamunkát végző Rákosi visszavette - természetesen Moszkva akaratából - a vezényletet. Nagy Imrét, mint jobboldali elhajlót megfosztották párttisztségeitől is, felgyorsították a kollektivizálást, ismét úrrá lett az irracionális tervezés, mely szerint egyszerre kellett volna az ipari és a mezőgazdasági termelést növelni, s közben kollektivizálni. Azonnal 8 %-kal emelték a beszolgáltatást, termelőnként még a termésátlagot is előírták, amit persze az időjárás nemigen vett figyelembe. Bevezették - ma már talán nevetségesen hat - a „kötelező szabadfelvásárlást", ami a Nagy Imre-kormány alatt lehetővé tette a termés 3-4%-át kitevő szabadpiaci értékesítés ismételt bevonását az állami készletgazdálkodásba, a begyűjtésbe. Az államnak beadott kenyérgabona egy mázsája után a paraszt 75 Ft-ot kapott, szemben a szabadpiaci 300 Ft-os árral. A forradalom előtt már ismét mintegy 400 ezer parasztcsaládnál nem maradt önellátásra semmi, ha a gazda eleget tett az előírásoknak. A kormányzat némi korrekciót tervezett, ám ez már elkésett. 1956 októbere lerongyolódott és elkeseredett parasztságot talált. Az átlag kereset az iparban (a munkás sem élt jól) 1955-ben 1200 Ft volt, a mezőgazdaságban 900. Az egy főre jutó reáljövedelem országos átlagban ugyanakkor 6500 Ft-ot, a mezőgazdaságban 5000 Ft-ot tett ki. Az elviselhetetlen terheket a végrehajtás brutalitása, az állandósuló fenyegetettség tette még nyomasztóbbá. Már 1948-ban közel 3000 parasztembert ítéltek el a beszolgáltatás elmulasztása miatt. 1945-1956 között az összes politikai perbe vont vádlottak, ill. rendőrségi vizsgálat alá esők szá-