Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Cs. Sebestyén Kálmán: A csehszlovák-magyar lakosságcsere lebonyolítása a Salgótarjáni járásban

mindkét fél számára rossz kompromisszum volt. Előnye talán csak annyi, hogy a feszültségeket valamelyest csökkentette a szabályozással. Ugyanakkor az érintett lakosság bizonytalansága továbbra is megmaradt. 1946 magyar részről a felkészülés időszaka volt a lakosságcsere lebonyolítására, mivel a csehszlovákok a kitelepítendő magyarok névjegyzékeinek összeállítására és a magyarországi szlovákok közötti propagandára koncentráltak. Az előkészületek jegyében a vármegyei hatóságok igyekeztek felmérni az esetleg tömegesen jelentkező kiutasítottak elhelyezési, ellátási lehetőségeit. A járási szociális titkár 1946 októberében jelentette, hogy „Salgótarján m[egyei] városban 500 személy befogadására alkalmas pihentető és étkeztető állomást a határvadász zlj.[zászlóalj] egyik külön álló és felesleges laktanya épület egyik emeletére vagy szárnyában lehet csak elhelyezni." Az épület azonban rossz állapotban van, előbb helyre kell hozni, és az állomás felszerelését is be kell szerezni. A működőképességhez szükséges költségeket 7075 ezer Ft-ra becsülte. A városi műszaki hivatal nem sokkal később az elengedhetetlen helyreállítási munkákat 25 ezer Ft-ban állapította meg. A Zagyvapálfalvai Üveggyár 80 négyzetméter táblaüveget ajánlott fel, a Salgótarjáni Üveggyár pedig az üvegedények nagy részét hajlandó lett volna kölcsönözni díjtalanul az állomás részére. Döntés végül 1947 áprilisában született. Az Áttelepítési Kormánybiztosság értesítette a balassagyarmati kirendeltség vezetőjét, hogy a „telepítés jelenlegi helyzetéből kiindulva Salgótarján gyűjtő állomásként tekintetbe nem jöhet, tekintsen el az épületek helyreállítását célzó javaslattól". Ugyanez a szerv január végén a helyi közigazgatás vezetőivel közölte, hogy - mivel „formaszerű jogszabály nem hozatott" - az 1946-ban Szlovákiába áttelepültek után maradt lakások zárolását feloldja és engedélyezi szabad használatukat. Bár felhívja a figyelmet, hogy ezekből „elsősorban a Csehszlovákiából kiutasított magyarok jogos lakásszükségletét elégítse ki, tekintettel arra, hogy az áttelepülések szünetelése folytán [a] Kormánybiztosság elhelyezésükről lakáskészlet hiánya miatt gondoskodni nem tud."

10 1947. január elején az Áttelepítési Kormánybiztosság balassagyarmati megbízottja átiratban értesítette a vármegyei szociális felügyelőt, hogy „nagyobbszámú menekült érkezésével a kormánybiztosság egyelőre nem számol, amennyiben ilyen eset bekövetkezne, úgy a kérdést központilag Budapestről intéznék megfelelő módon. Kisebb menekült csoportok vagy személyek fogadását és elhelyezését a helybeli társadalmi és karitatív szerveknek kell magukra vállalni." Salgótarjánra vonatkozóan megjegyezte, hogy két népkonyha működik, egyébként pedig az „eddig érkezett menekültek nagyobbrészt rokonaiknál, ismerőseiknél helyezkednek el, a fennmaradó szám olyan csekély, hogy ezek elhelyezésének biztosítását még faluhelyen is a 10 NMLIV. 517.124/1946.; XXIV. 1. 68/1947. Átmeneti szállások létesítése, XVII. 47.8. sz.