Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Cs. Sebestyén Kálmán: A csehszlovák-magyar lakosságcsere lebonyolítása a Salgótarjáni járásban

A CSEHSZLOVÁK-MAGYAR LAKOSSÁGCSERE LEBONYOLÍTÁSA A SALGÓTARJÁNI JÁRÁSBAN Miért éppen a Salgótarjáni járás? Hisz Nógrád többi járásában arányaiban nagyobb volt a szlovák népesség. De míg azokban lényegében egyszeri be­telepedés történt, a Salgótarjáni járásban ez többször ismétlődött. Itt a kulcs­szó a vonzás, amely az évszázadok során a megélhetés különböző formái­ban jelentkezett. A Salgótarjáni járás Nógrád megye keleti részén fekszik, a Zagyva völ­gyében. Itt húzódik az a hagyományos észak-déli kereskedelmi út, mely az Észak-Alföldet a Felvidék középső részével kötötte össze, és Losonc környé­kén csatlakozott a bányavárosokhoz vezető kelet-nyugati úthoz. A török ki­űzése után a sűrűn lakott északi vármegyékből a szabad földterületek irá­nyába meginduló vándorlás egyik útvonala volt ez. A XVIII. század elején több hullámban érkező szláv anyanyelvű családok hosszabb-rövidebb időre a járásban sok helyen feltűntek, de tartósan, egy tömbben, csak a déli részen maradtak meg: Sámsonháza, Lucfalva, Márkháza (Tót-Marokháza), Szúpa­tak. Ezek a falvak kapcsolódtak a Sziráki és Szécsényi járás jelentős szlovák lakossággal rendelkező településeihez. A Mária Terézia által elrendelt úr­bérrendezés során is szlovák nyelven vették fel az urbáriumokat az említett helyeken. A XVIII. század végi források azt jegyzik meg róluk, hogy ha jó év van, a földjeik jó gabonát teremnek. Míg a XVIII. század elején a szabad földterület jelentette a vonzást, a XIX. század második felében az ipari és bányászati munkaalkalmak. A szén­bányászat, majd az erre települő vas- és üvegipar a járás északkeleti részén, Salgótarján környékén teremtett munkaerő-keresletet. Azonban ezek a tevé­kenységek, jellegükből következően, mobilabb életformát feltételeztek a földművelésnél. így a megjelenő szlovák munkavállalók többsége csak né­hány évet töltött el itt. Befolyásolta ezt a kolonizáció mértéke is. Az ipari üzemek szívesebben telepítették le a speciális szaktudással rendelkező munkásokat, míg a bányánál a termelés évenkénti hullámzása jelentősen be­folyásolta a létszámot. Pintér Sándor 1880-ban megjelent A palócokról című népismertető tanulmányában a folyamatról még elég sötét képet festett: „Ép­pen ott vett legkiterjettebb lendületet a kőszén bányászata, hol a palócok fő­fészke létezik. A kőszénbányászat (nagyon természetesen, mert idegenek kezében van) annyi gyülevész népet telepített már le a Karancs környékén, Zagyva mentén és a Mátra aljában, hogy ez az őslakókat elnyeléssel fénye-

Next

/
Thumbnails
Contents