Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Gyáni Gábor: A megtorlás és az emlékezet narratívái

GYÁNI GÁBOR A megtorlás és az emlékezet narratívái Ismerünk olyan történetírói álláspontot, mely szerint a forradalom és a megtorlás két külön történetet alkot. Ezúttal amellett kívánok érvelni, hogy a forradalom és a kádári megtorlás eseménysora elválaszthatatlan egymástól. Pontosabban szólva: ötvenhat érzelmileg és racionálisan egyaránt a megtorlás aktusán keresztül közelíthető meg. A fő érvem, hogy a megtorlás jelöli ki egyértelműen azt a személyi kört, melyet „ötvenhatosok"-ként tartanak számon a hatalom oldalán éppúgy, mint a közvéleményben és az érintettek körében. A megtorlás áldozatai lettek a forradalmárok, kádári szóhasználattal az ellenforradalmárok, azok tehát, akiket internáltak, börtönbe zártak, fegyelmivel sújtottak, esetleg ennél valamivel enyhébb büntetést róttak ki. Ezen a helyzeten az a történetírói törekvés sem segít érdemben, amely megpróbálja kitágítani a forradalmárok potenciális táborát. Valuch Tibor a debreceni és Hajdú-Bihar megyei ötvenhatosokat tárgyaló könyvében

1 is csupán a büntetőeljárás alá vont személyeket, a politikai elítélteket és főként a forradalmi bizottmányok elnökeit (még akkor is, ha egyébként megúszták a megtorlást) vizsgálta. Tudjuk, hogy a később kérdőre vont ötvenhatosok nem minden célzatosság és előzetes szelekció nélkül kerültek a megtorlás áldozatai közé. A perek konstruált személyi összetételén kívül a perbe fogottak kiválasztásánál alkalmazott „helyes osztálypolitikai" megfontolások is közrejátszottak a forradalmárok (ellenforradalmárok) definitív azonosításában. Egy 1957. decemberi, szigorúan titkos belügyminiszter-helyettesi utasítás szolgált eligazításul e tekintetben. E szerint a gyanúsítottak vagy őrizetesek osztályhelyzetének „meghatározásánál származást, eredeti és jelenlegi foglalkozást együttesen kell alapul venni".

2 Mindenekelőtt azért, hogy minél inkább csökkentsék a munkásként elkönyveltek (elkönyvelhetők) számát, akik ezáltal könnyebben kikerülhették a büntetést. A megtorló hatalom pedig javíthatta az ellenf orradalmistákról kialakítani kívánt hivatalos képet, amely az osztályidegen, többnyire a horthysta reakciós erők számlájára próbálta írni az ellenforradalmi eseményeket. Az eset jól érzékelteti, hogy milyen nagy szerepe volt a megtorlás során az elrejtésnek és az álcázásnak. Kulcsfogalomként használom az utóbbi kifejezéseket, mivel tézisem lényegét fejezik ki, melynek így adott hangot Michel de Certeau, Freud történelemolvasatát értelmezve: „A történelem feladata szüntelenül elrejteni azt, ami olvasható volt", de ami a szüntelen eltolás miatt „már 1 VALUCH Tibor: „Ötvenhatosok". Debrecen, 1996. 2 Az érvényes miniszteri, miniszterhelyettesi parancsok, utasítások, közös utasítások gyűjteménye, 1957. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 6-21/1957.