Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

nem a tényleges felülvizsgálat volt, erre a végrehajtásra biztosított idő amúgy is elégtelen lett volna, hanem hogy a testület tagjainak az ÁVH-hoz való kötődését elszakítsa, és helyette új, Kádár személyéhez, illetve az általa kinevezett parancsnokokhoz való kötődést építsen ki. Ezzel ráadásul Kádárnak sikerült a közakarattal harmonizáló intézkedést hozni egy olyan időszakban, amikor a köz véleményének még viszonylagos súlya volt. Az ávós „szakemberek" fentiekben vázolt szükségszerű felülvizsgálata miatt meglehetősen későn, 1957 elején kezdődhetett csak meg a politikai osztályok feltöltése. Addig, hiába tették elképesztően alacsonyra a mércét a szakmai elvárások terén, jelentkezők híján nem sikerült munkavégzésre alkalmas létszámot elérni. Az ávósok 1957 elején kezdődő reaktiválása sem oldotta meg azonnal a problémákat. A még mindig erős (és akarva-akaratlanul Kádárok által is szított) ávósellenes közhangulat csak az ávósok bújtatott szolgálatát tette lehetővé. Ennek 1957 áprilisáig alkalmazott formája volt az ávósok vetésforgója. Ennek során elvezényelték őket korábbi szolgálati helyükről olyan vidékre, ahol nem ismerték őket személyesen, így jelenlétük nem váltott ki komolyabb társadalmi ellenállást. Ennek azonban az lett a következménye, hogy a rendőrség politikai osztályainak nyomozóivá deklasszált egykori ávósok sem ismerték azt a közeget, amelyben nekik kellett az október-novemberi napok önmagában is bonyolult, a politikai elvárások révén pedig teljesen összezavart eseményeit és azok résztvevőit nem kellően körülhatárolt, időről időre változó szempontok szerinti vizsgálat tárgyává tenni. A MUK fenyegetésén túljutva a hatalom e téren is elérkezettnek látta az időt a felfordult állapotok visszaforgatására, és az ávósok többségét visszavezényelték október 23-i szolgálati helyükre, aminek a látványos haszna hamarosan meg is mutatkozott a politikai nyomozati munkában. A nyomozásra, valamint az ügyészi szak előtti vizsgálati munkára alkalmas testületek reorganizációján kívül számos további tényező hátráltatta 1957 tavaszáig a politikai nyomozati munkát. Ezek közül legfontosabb az ügynökségek forradalom alatti szétesése, ügynökök sokaságának dekonspirálása és dekonspirálódása volt, ami új hálózatok kiépítését és betanítását tette szükségessé. Hasonlóan fontos akadályozó tényező volt a forradalom leverése után is még sokáig élő társadalmi szolidaritás, amely sok esetben a tanúk erős megdolgozását tette szükségessé használatuk előtt. Olyan elméletileg politika-semleges intézménynek, mint a posta újból politikai feladatok ellátására szorítása is nehezítette a politikai nyomozati munkát, hiszen a postások még hosszú ideig akadályozták, sok esetben sikerrel elszabotálták a telefonlehallgatásokat, a levelek ellenőrzését. Különösen az október 23-át megelőző felülvizsgálati eljárások után megoldhatatlan feladatot jelentett a politikai nyomozói szolgálatot vállalók számára, hogy miként feleljenek meg egyszerre a hatalom verbális megnyilvánulásainak és tényleges elvárásainak. Miközben Kádárék a törvényesség