Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

megtorolni szándékozott cselekmény, mint a hatalom régi-új gyakorlóinak specifikus, a megtorlás tárgyával sokszor csak laza kapcsolatban lévő szempontjai, elsősorban a (személyes) bosszúállás akarása határozta meg. A megtorlásnak sokkal inkább volt célja a hatalom régi-új gyakorlói, valamint a megtorlásban résztvevők bosszúszomjának kielégítése, és mellette az általános elrettentés, semmint az elkövetett cselekményekkel arányos, az elkövetőt további vagy újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartani képes büntetés kiszabása. A Méray Tibor által használt megnevezések (terrorhullám, bosszúállás) közül az első különösen alkalmas lehetett volna a tárgy megnevezésére, hiszen az a megtorlás kifejezésnél plasztikusabban utal a dolog politikai meghatározottságára (miközben azonban nem utal a cselekménysor reakció jellegére), de ezek a hazai szakirodalomban nem terjedtek el. II. A továbbiakban annak a forradalom és szabadságharc leverését követő hosszabb történelmi periódusnak a belső szakaszhatárait kívánom kijelölni, amelyet a megtorlás akarása és folyamata alapvetően meghatározott, amelyet ezért a megtorlás korának is lehet nevezni. Indokolt ez annál is inkább, mert napjainkban végletesen kitágulni látszanak a megtorlás időhatárai, egyik oldalon annak november 4-i kezdőpontja áll (sőt a salgótarjáni konferencián tartott előadásában Horváth Miklós november 4-énél korábbi példákat is a megtorlás körébe vont),

23 a másikon pedig egészen a rendszerváltozásig tágítható, tekintettel arra, hogy az ötvenhatosok egészen addig kénytelenek voltak viselni tettük következményeként egzisztenciális lehetőségeik bizonyos (bár csökkenő mértékű) korlátozását. Álláspontom szerint megtorlásról, mint egy adott korszakot jellemző folyamatról akkor beszélhetünk, ha 1. maga a megtorlás tárgyául szolgáló politikai küzdelem véget ért, vagyis ha az erőszakos cselekmények célja már nem az ellenfél erejének, ellenállásának megtörése, hanem a bosszúállás, és azon keresztül az elrettentés; 2. a bosszút állni kívánó rendelkezik a bosszúálláshoz szükséges eszközökkel (politikai hatalommal, fegyveres erővel, a bosszúálláshoz szükséges intézményekkel és szabályozókkal); 3. a bosszút állni kívánó számára világos, hogy kik alkotják a bosszúállás célcsoportjait; 4. az adott korszakban nem alkalmilag előforduló, hanem azt lényegileg jellemző esemény a bosszúállás, amit a politikai hatalom egyik legfőbb céljának és/vagy eszközének tekint. 23 Lásd HORVÁTH Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956os forradalom és szabadságharc leverése után című tanulmányát kötetünk második fejezetében. (A szerkesztő.)