Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

res eljárást, a Nagy Imre és társai ellen lefolytatottat tárgyalták,

5 és csak ennek fényében és háttereként szóltak a megtorlásról, amit Méray művében terrorhullámnak, könyörtelen bosszúállásnak nevezett.

6 Gosztonyi Péter (aki később egy időre szinte megtorlás-szakértővé vált) 1981-es könyve sem használja a megtorlás kifejezést, mindössze az „1956. november 4-i felelősségre vonás"-ról ír.

7 Fontos ugyanakkor, hogy míg a késő Kádár-kori szerzők következetesek abban, hogy a felelősségre vonás egyértelműen a forradalom leverése után kezdődött, addig Gosztonyi úgy ír „november 4-i megtorlás"-ról, hogy közben nem tekinti levertnek november 4-én a forradalmat, kötetében külön fejezeteket szentel a Központi Munkástanács fémjelezte „kettős hatalom időszaká"-nak és a forradalom leverésének, a „vég"-nek. A megtorlás, mint a forradalom és szabadságharcban részt vettek elleni akciósorozatot megnevező, azt egységes folyamatnak tekintő kategória ismereteim szerint az ENSZ különbizottságának jelentése után, először Rainer M. Jánosnak a Beszélő 1987/1. számában, Fényes Elek álnéven megjelent írásában fordult elő.

8 Rainer ebben egyértelműen a forradalmat „követő eseménynek", a „bukás utáni évek legszomorúbb mozzanatának" nevezi a megtorlást, és csak a különböző bíróságok által lefolytatott büntetőeljárásokat tekinti a megtorlás részének. A Beszélő 1989/2. számában megjelent, Mécs Imrével közösen jegyzett írásában sem tekinti még a pufajkás erőszakot a megtorlás részének, a pufajkások szerepének mindössze „a resztalinizáció intézményes biztosítását és a forradalmat követő megtorló gépezet beindítását" nevezi.

9 A megtorlás kifejezés a rendszerváltozással nyert polgárjogot. Ezt a kifejezést használta az MSZMP Központi Bizottsága által életre hívott, Berend T. Iván vezette történész munkabizottság, amely 1989-ben a Társadalmi Szemle különszámában közzétett jelentésében a következőket állapította meg: „Kemény, súlyos megtorlások jelezték a reálpolitika kialakítási útját. 1957-58 folyamán a létért küzdő hatalom a megtorlások során a törvénysértéstől sem volt teljesen mentes. Különösen vidéken sok szubjektív elem és személyes leszámolási indulat érvényesült. A mintegy 300 halálos ítélet jelzi a különleges keménységet."

10 (Kiemelések tőlem - Sz. A.) A szöveg még nem a folyamat, pusztán az egyes esetek megnevezésére használja a kifejezést, nem megtorlásról, hanem megtorlásokról beszél, az egyedi esetekből nem 5 Az igazság a Nagy Imre-ügyben. Magyar kiadása: Budapest, 1989. MÉRAY Tibor: Nagy Imre élete és halála. München, 1978. 6 MÉRAY i. m. 349-350. p. 7 GOSZTONYI Péter: 2956. A magyar forradalom története. München, 1981,189. p. s FÉNYES Elek (RAINER M. lános): Adatok az 1956-ot követő megtorláshoz. Beszélő, 1987/1., 43-63. p. 9 RAINER M. lános - MÉCS Imre: Fejére szól, ki szót emel... A karhatalom hétköznapjaiból 1957 tavaszán. Beszélő, 1989/2., 69-83. p. 10 Történelmi utunk. Állásfoglalás a jelen helyzet kialakulásának történeti okairól. A munkabizottság vezetője: BEREND T. Iván. Társadalmi Szemle, 1989, különszám, 36. p.