Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

megbüntetése mellett foglalt állást, addig az utóbbiakat az ellenforradalom elszigetelését szolgáló intézkedéseivel és türelmes meggyőzéssel igyekezett a békés építőmunka számára megnyerni."

1 (Kiemelés tőlem - Sz. A.) Számunkra jelen esetben annak rögzítése fontos, hogy a kádárista történetírás azon az 1956-os párthatározatra alapuló megállapításon, amely szerint 1956 ellenforradalom, bűncselekmény volt, az azt követő peres eljárásokat az elkövetett bűnök jogos (és jogszerű) megbüntetésének tekintette (teljes összhangban azokkal az 1957-es szövegekkel, amelyekben a párt vagy az igazságszolgáltatás vezetői a bűnöket elkövetettek megbüntetését követelték az igazságszolgáltatás apparátusától). „1956 decemberétől, 1957 januárjától a bíróságok megkezdték tevékenységüket, és egymás után vonták büntetőjogilag felelősségre az ellenforradalmi kártevések legismertebb elkövetőit."

2 A kádárista történetírás szerint tehát nem történt más 1957-ben (!) (feltehetően véletlen tévedésből még a Nagy Imre-pert is arra az évre datálták), mint hogy a törvényes rend helyreállítása után az az intézmény, amelynek feladata megbüntetni a bűncselekmények elkövetőit, „büntetőjogilag felelősségre" vonta azokat, akik részt vettek az ellenforradalmi, vagyis bűncselekményekben. A fenti meghatározásokat szinte szó szerint, alig némi finomítással vette át egy másik, ugyancsak a Kossuth Kiadónál, 1985-ben megjelent kötet.

3 Először 1969-ben, majd később számos javított kiadásban megjelent munkájában Berecz János (legalább) részlegesen vissza is utasítja a tárgyalt eseménysor megtorlásnak nevezését: „nagyarányú és tömeges megtorlás helyett a párt és a kormány nyílt politikával, eszmei-politikai felvilágosító munkával fordult a tömegek felé".

4 A szövegből nem dönthető el egyértelműen, mit tagad Berecz, azt, hogy ami Magyarországon 1956-ra következett, az megtorlás volt, vagy pusztán azt, hogy ez a megtorlás tömeges volt. Tekintettel azonban arra, hogy a kádárista historikusok általában kerülték a megtorlás kifejezés használatát, mégis valószínűsíthető, hogy Berecz is magát a kifejezést utasítja vissza. Annál is inkább, mert a kádárista irodalom értelemszerűen - sehol sem tárgyalja a megtorlást mint folyamatot, azzal kapcsolatos megállapításait pusztán a kádári konszolidációval összefüggésben, a felelősségre vonásokat annak részének mutatva teszi. Az ötvenhatos emigráció - az alapvető forrásoktól elzártan - nem foglalkozott, nem foglalkozhatott érdemben a megtorlás történetével. Amelyek mégis megjelentek e tárgyban, azok a politikai és morális szempontból (valamint sok esetben a személyes érintettség okán) egyaránt legfontosabb pe1 BALOGH Sándor - JAKAB Sándor (szerk): A magyar népi demokrácia története. Budapest, 1978,292. p. 2 Uo. 299. p. 3 BALOGH Sándor (szerk.): Magyarország a XX. században. Budapest, 1985. A kötet vonatkozó fejezetét Izsák Lajos írta, aki tagja volt a fentebb említett, 1978-ban megjelent könyv szerzői munkaközösségének is. 4 BERECZ János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel. 1956. Budapest, 1969,180. p.