Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Tóth Ágnes: A németek internálása a Dunántúlon, 1945-1946

1945. második felétől a Tolna megyei internáltak a Tolna községben lévő gyalogsági laktanyában kialakított táborba kerültek, amely 800-1000 ember elhelyezésére volt alkalmas. A táborban uralkodó viszonyok - az őrszemélyzet és parancsnok brutalitása, italozásaik, a legalapvetőbb higiénés feltételek hiánya, az élelmezés elégtelensége - miatt folyamatosan sok panasz érkezett a vármegyei főkapitányhoz és a belügyminiszterhez is. Mindaddig azonban, amíg 1946. március 20-án halált okozó fegyverhasználatra nem került sor, a felettes rendőri szervek nem foglalkoztak a panaszokkal. A belügyminiszter Szénássy Istvánt küldte ki a vizsgálat lefolytatására, aki ugyan fatális véletlenek összjátékaként, s nem a táborparancsnok önbíráskodásaként értékelte az esetet, azt kénytelen volt elismerni és helyteleníteni, hogy a táborban a kikötést büntetésként rendszeresen használják. Helyt adott Henk Pál panaszának is, akinek lábujjai fagytak le a fogdában, mert három napon keresztül egy deszkalapon kellett feküdnie. A panasztevő felelősségének tekintették ugyanakkor, hogy a fagyási tüneteket nem időben jelentette az őrszemélyzetnek. A tábor létszáma még ekkor is elérte a 856-ot, akik közül 130 Volksbund-tag, 556 SS-katona, 37 nyilas, 3 imrédysta, 1 turulista, 76 csendőr, 7 hungarista volt, és 46-an németbarátság miatt lettek rendőrségi őrizet alá helyezve. Bár a belügyminisztériumi tisztviselő Béres István táborparancsnok tevékenységét a panaszok és a haláleset ellenére pozitívan értékelte és személyes felelősségét nem állapította meg, a táborparancsnokot néhány héttel később mégis felmentették beosztásából. Ezt Tömpe András, a vidéki főkapitányság vezetője nehezményezte a belügyminiszternél, mert mint írta: „Béres István táborparancsnok elbocsátását követően a fegyelem meglazult... s a táborparancsnoki teendők ellátására nem megfelelő személyt jelöltek ki." Ennek következtében megszaporodtak a szökések, május és július vége között 72 személy szökött meg, s megállapítást nyert az is, hogy az internáltak minden őrizet nélkül rendőrtiszteknél és magánszemélyeknél dolgoznak. Nehezményezte Tömpe azt is, hogy a vármegyei főkapitány az internálótáborok felügyeletét és a véghatározatok aláírását kizárólag önmagának tartotta fenn, s a megszüntető határozatokról, a szökésekről vagy az internáltak többhetes szabadság-engedélyezéséről a politikai osztály vezetőjét még csak nem is tájékoztatta.

27 Hasonló elmarasztalásban létesült a soproni internálótábort felügyelő főkapitány is, aki elhanyagolta az internálótábor ellenőrzését, és nem kellő eréllyel lépett föl a szökött személyekkel szemben. így fordulhatott elő, hogy a nyár folyamán a 150 főnyi fogva tartott személy közül 47 szökött meg. Még nagyobb arányú volt a szökések száma a Dél-Dunántúl legnaszítése után azokat megsemmisítették. TMÖL, Az állami telepítési felügyelő iratai (XXIV. 1.), 180/1945. és 240/1945. 27 MOL XIX-B 1. r) 823/1946.