Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

kortársi emlékezőt „természetes ellenségének". Ettől a primer tapasztalattól, az élő csoportemlékezettől azután szükségszerűen (az idő múlása, a generációs élmények cseréje miatt is) leválik a nyilvános emlékezetkultúra, azaz megindul az intézményesülés útján.

59 Egy társadalomtörténeti szempontból értelmezett jelenkorkutatásnak nyilván elsősorban az előbbi emlékezetformákra kell koncentrálnia. Visszaemlékezés esetében mindenképpen össze kell kötni a struktúra- és a tapasztalattörténetet, azaz nem lehet valamit csak összességében megítélni, hanem csak konkrét összefüggéseiben. Ettől is válhat a közelmúlt történelemmé, olyan tudománnyá, amely sok egyéb vonás mellett abban is különbözik a többitől, hogy alkalmazza a forráskritikát, reflexív módon alakítja ki az álláspontját, valamint a kutatást folyamatként értelmezi. Mindez persze nem védi meg a konkurensektől (legyenek azok bármilyen helyzetű visszaemlékezők), akik elsősorban a közvetítésben vetélytársak, de a „történeti tények" felderítésében mégis a tudománynak, vagy ha úgy tetszik, a tudomány köztársaságának kell jeleskednie. Ettől azonban még nem lesznek a „szakember" történészek „objektívebbek" a „laikusokkal" szemben, hiszen az időből és a saját bőréből senki nem ugorhat ki.

60 Az egyesült Németország közbeszédében az új szavak egyike a nosztalgiából (Nostalgie) keletkezett „Ostalgie" lett, ami - kissé leegyszerűsítő módon fogalmazva - az egykori keletnémet társadalom öröksége. Hogyan értelmezhető ez a kollektív magatartásforma? Alapvetően egy viszonylag jól behatárolható generációs jelenségről van szó, ami a keletnémet identitás stabilizálásának egyik formája. Időhöz és térhez köthető, hiszen az egyesülés eufórikus hangulata idején, majd gazdasági és társadalmi árának megfizetésekor kezdett mindinkább megerősödni azok körében, akik valamilyen értelemben a „piacgazdaság" marginalizáltjainak és veszteseinek érezték magukat. Egyes vélemények szerint a „normalizálódás egy darabja", a keletnémetek egy részének „termékeny önfelhatalmazása". Megtalálható benne a kisebbrendűségi érzés is, de alapvetően minden bizonnyal az új rendszer által „elvett életrajz" sajátos, mentális visszavétele is.

61 Elvett életrajz abban az értelemben, hogy a ma joggal diktatúraként azonosított rendszerben a kortársak jelentős része nem, vagy nem mindig elnyomásként élte meg az akkori éveket. Ez a kollektív tapasztalat arra is utal, hogy a jelenkortörténészek egy része által használt „politikai diktatúra" kifejezés sokak számára elfogadhatatlan. Ezt az ellentétes értelmezést talán úgy oldhatjuk fel, hogy az említett „politikai diktatúrát" nem azonosítjuk a „társadalmi diktatúrá59 Hans Günter HOCKERTS: Zugänge zur Zeitgeschichte: Primärerfahrung, Erinnerungskultur, Geschichshuissenschaft. 17-19. p. In: Aus Politik und Zeitgeschichte. Beilage zur Wochenzeitung Das Parlament, 2001/28., 15-30. p. « Uo. 26-27. p. 61 Thomas AHBE: Ostalgie als Selbtsermächtigung. Zur produktiven Stabilisierung ostdeutscher Identität. Deutschland Archiv. Zeitschrift für das vereignigte Deutschland, 1997,614-619. p.