Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Standeisky Éva: „Élni kell, nem igaz?" - Déry Tibor börtönbéli önvizsgálata

jelentéseit megbízóinak. Déry nyílt volt vele, a kihallgatásokon felgyülemlett feszültségeit oldotta, amikor vélt sorstársával beszélgetett. A zárkaügynöki jelentésnek forrásértéke is van. A vamzer jelentéséből lehet ugyanis megtudni, hogy Déryt a vizsgálati osztály vezetője rábeszélte, hogy a legfőbb ügyészen kívül a belügyminiszternek is írjon egy bűnbánó, szabadulást kérő levelet. Déry vívódásairól, kétségeiről is a cellaügynök augusztus 22-ei jelentéséből értesülhetünk. A spicli idézi Déry szavait: „Beszéltem a főnökkel, és engedték, hogy írhatok levelet. Igyekezett rábeszélni, hogy írjak Biszkunak is. Céljuk ezzel az, hogy produkáljanak a pártnak, teljes beismerést tegyek, és utána elítéljenek. Az az érzésem, hogy csőbe akarnak húzni. Az előadó még azt is megmondta, hogy miket vegyek be a levélbe... Nem akarok spártai hősként meghalni, inkább élek így, hiszen megtörnek ezek mindenkit." S még mindig Déry szavai a vamzer lejegyzésében: „Én írjak Biszkunak, ennek az aljas moszkvai ügynöknek, aki már 1955-ös Vasas székházi pártaktíván provokatívan, rondán támadott engem, aki úgyis utál. De hát mit csináljak, ki vagyok szolgáltatva nekik."

5 Déry első, augusztus 18-ai keltezésű levele a belügyminiszternek szól, a második, az augusztus 21-ei a legfőbb ügyésznek. Szövegük csaknem megegyezik, az első valamivel részletezőbb. Bekezdések ismétlődnek mindkettőben a már idézett Lelkiismeretvizsgálatból. Petőfi-köri beszéde kapcsán írja: „... mélységesen szégyellem, nem tudok túljutni rajta, és életem és kommunista voltom legszégyenletesebb bukásának tartom. Szívesen adnék éveket hátralevő rövid életemből, ha meg nem történt volna." Az események kívánt szellemű értékelése a következő: „Ami magát az október 23-i és az utána következő eseményeket illeti, nemcsak elvakultság és konokság volt, de kommunista voltomnak újabb bukása, hogy sokáig nem ismertem fel, hogy kezdettől fogva ellenforradalom volt. Csak az adatok és felvilágosítások, melyeket a vizsgálati szervek szolgáltattak nekem, ismertette fel velem lassanként az igazságot. (Finom célzás a manipulációra! - S. É.) Semmiféle hamis önérzet nem tarthat ma vissza ennek a kimondásától. S ebből az következik, hogy az, amit ez alatt az idő alatt csináltam, akarva-akaratlanul az ellenforradalmat szolgálta. Akarni nem ezt akartam, én kommunistának vallottam magam továbbra is, szocializmust akartam és népi demokráciát - s néhány cselekedetem ezt bizonyítja, de egészében véve megint csak azt kell mondanom, hogy nem voltam elég jó kommunista ahhoz, hogy felismerjem a helyes utat, s hogy ne essek a téveszmék csapdájába... Legnagyobb vétkem nyilvánvalóan az volt, hogy november 4-e után nem ismertem fel, hogy a Kádár-kormány képviseli egyedül azt a kommunista erőt, amely rendbe tudja tartani az országot, s meg tudja védeni az ellenforradalom ellen... A 5 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, V-150 393/6.