Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Standeisky Éva: „Élni kell, nem igaz?" - Déry Tibor börtönbéli önvizsgálata

me támadhatatlan, hibát csak alkalmazói követhetnek el. Az intézmény - a párt (az egyház) - éppen úgy tévedhet, mint az egyes ember. Ebben azonban az is benne rejlik, hogy a Déry felett ítélkezni szándékozók sem tévedhetetlenek. Ha a szocialista eszmét fenyegeti veszély, fel kell függeszteni a belső bírálatot, véli Déry, s ez nem tűnik csupán önmentő alakoskodásnak. Már a forradalom alatt született írásából kiérződik a szocialista eszme sorsa iránti aggodalom. Az 1956. november 2-án az Irodalmi Újságban napvilágot látott Barátaim arról is szól, hogy a forradalom alatt egyre növekvő kommunistaellenesség, a minden kommunistára kiterjedő gyűlölet azt jelzi, hogy a „nép" nem tesz különbséget a rendszer reformerei és sztálinistái között. A forradalom így jelenik meg a Lelkiismeretvizsgálatban: „a befejezett tények, a vérontás, a statárium, a lincselések stb. kétségbe ejtettek s rögtöni ellenállásomat vagy tiltakozásomat hívták ki." Déry azon fáradozott, hogy október 23-a előtti bíráló megjegyzései ellenére is elhitesse fogvatartóival, hogy megmaradt kommunistának. A pártot elhatárolta bűnös vezetőitől: „... a Rajk-pör s mindaz, ami utána jött - írja Déry -, gyógyíthatatlan sebet ütött erkölcsi érzékemen, megrendített hitemben - nem a pártba vetett hitemben, hanem azokban a vezetőkben, akik elkövették, eltűrték vagy elhallgatták a bűnt -, s ennek az emléknek az árnyéka: a bizalmatlanság ezután elkísért minden gondolatomban, mely a párt, jobban mondva a pártvezetőség körül forgott... Túlzó és dogmatikus - a valóságtól elrugaszkodó! - voltam erkölcsi következtetéseimben, mert miért ne hozhatna pld. jó, sőt kitűnő, tudományosan helytálló mezőgazdasági intézkedéseket egy testület, melynek egy tagja, sőt esetleg több tagja is, erkölcsileg nem feddhetetlen." Itt azonban némileg ellentmondott önmagának, hiszen éppen maga írta - idéztem is -, hogy a párt sem tévedhetetlen. Az önmentést szolgálhatta, ahogy Déry az erkölcsöt a politikai és a gazdasági tényezők mögé utasította, bár a Lelkiismeretvizsgálat olvasója hajlik arra, hogy hitte is, amit állított: „egyoldalúan csak erkölcsi mértékkel mértem, holott az egyes helyzetek létrejövetelében, tehát a keletkezett hibákban is, erkölcsön kívüli, s gyakran fékezhetetlen gazdasági és történelmi erők működtek közre. Olyan tényezők tehát, melyeket még egy oly szigorú erkölcsi akarat is képtelen lett volna szabályozni. Ma is vallom ugyan, hogy »a cél nem szentesíti az eszközt«, s hogy az igazságot nem lehet a hamisság útján megközelítem, de a hibáknak önmaguknak kell - történelmi ellenhatások révén - önmagukat kijavítaniuk." A gondolatmenet kínlódást sejtet, a megoldás münchhauseni. S mintha ez is benne lenne: ő nem bűnös, legfeljebb naivitásának áldozata. Második stáció: a játszma A szervek vamzert helyeztek el Déry cellájában, egy szintén vizsgálati fogságban lévő rabot, aki sűrűn írta jóindulatúnak éppenséggel nem mondható