Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Körösi Zsuzsanna: „Életerőt adtak a küzdelemben." A feleség a börtönbüntetésre ítélt férfiak emlékezetében

sen megint csak neki volt iszonyatos nagy teher, iszonyatos nagy nyomás... Szerencsétlen futkosott fűhöz-fához, hogy valamit segítsen a helyzetemen." Egy jogász, egy régi vágású úriember pedig így emlékezett a feleségére: „Ez természetesen nagyon szomorú időszak volt, mert hisz a hölgyeknek az ilyen állapot elviselése még nehezebb, mint a férfiaknak. Bár manapság a hölgyek között vannak sokan, akik azt mondják, hogy ők sokkal erősebbek, mint a férfiak. De hát mindenképpen a hölgyeknek az idegrendszere, lelkivilága érzékenyebb, mint a férfiaké, így természetesen még jobban megviselte az, hogy börtönben voltam, mint engem." Ennek az attitűdnek megfelelően szinte senki nem panaszkodott a feleségére. Többségében olyan asszonyokról halmattunk, olvashattunk, akik helytálltak, kitartottak, sőt támogatták a börtönbüntetésre ítélt férfiakat. Illetve ez így nem egészen pontos megfogalmazás. Mert vannak történetek olyan feleségekről, akik nem álltak ki férjeik mellett, nehezteltek rájuk és szemrehányást tettek nekik, amiért családos ember létükre nem gondoltak rájuk vagy a gyerekekre. Ám ezek az esetek szinte mindig más feleségekről, mindig a rabtársak sorsáról szólnak. Sőt! Szinte kivétel nélkül kontrasztba állítva az emlékező feleségével, akinek kitartása ezzel még inkább felértékelődött. Egy megyei munkástanács-vezető mesélte: „Hozzá kell tennem, hogy a sors mintafeleséggel áldott meg. Én tudom jól bentről, nem egytől hallottam, amikor jött föl a beszélőről, hogy a felesége szemrehányást tett neki, hogy most így van. Énnekem a mai napig a feleségem sose tett szemrehányást. Tehát, hogy így mondjam, a bajhoz némi kompenzálásként társult egy remek család, amelyik segítette nekem ezt elviselni." Egy munkástanácstag szerint: „Óriási erősség volt az ember számára a családi háttér. Egy csomó embert az tört meg, hogy a családi háttér szétrobbanóban volt, vagy szétrobbant a bebörtönzés alatt vagy a bebörtönzés miatt." Egy egykori kereszténydemokrata politikus pedig így emlékezett: „Az egész család összetartó volt mindig. Soha, sem a nyilasok után, sem most nem volt senki a családban, aki nekem szemrehányást tett volna, hogy miért politizálok, és hogy legyek megalkuvó... Ez soha föl nem merült. Ez valami csodálatos megnyugvást ad az embernek. Feleségem is mindig ilyen volt." Hála, szeretet és büszkeség sugárzik ezekből a mondatokból. Ezek a részletek a leginkább érzelmekkel telítettek. Itt nincs távolságtartás, nincs irónia. Válás Miként már utaltam rá, a visszaemlékezek zömmel pozitív példát, az asszonyi helytállás, támogatás történeteit mesélték el, és csak néhányan osztották meg velünk csalódásuk, elhagyásuk szomorú történetét. Még mielőtt ezt a néhány negatív emléket ismertetném, mintegy bevezetőként essen szó egy, az interjúkban gyakran olvasható motívumról! Többen