Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Körösi Zsuzsanna: „Életerőt adtak a küzdelemben." A feleség a börtönbüntetésre ítélt férfiak emlékezetében

sen megint csak neki volt iszonyatos nagy teher, iszonyatos nagy nyomás... Sze­rencsétlen futkosott fűhöz-fához, hogy valamit segítsen a helyzetemen." Egy jogász, egy régi vágású úriember pedig így emlékezett a feleségére: „Ez természetesen nagyon szomorú időszak volt, mert hisz a hölgyeknek az ilyen állapot elviselése még nehezebb, mint a férfiaknak. Bár manapság a hölgyek között vannak sokan, akik azt mondják, hogy ők sokkal erősebbek, mint a férfiak. De hát mindenképpen a hölgyeknek az idegrendszere, lelki­világa érzékenyebb, mint a férfiaké, így természetesen még jobban megvi­selte az, hogy börtönben voltam, mint engem." Ennek az attitűdnek megfelelően szinte senki nem panaszkodott a felesé­gére. Többségében olyan asszonyokról halmattunk, olvashattunk, akik helyt­álltak, kitartottak, sőt támogatták a börtönbüntetésre ítélt férfiakat. Illetve ez így nem egészen pontos megfogalmazás. Mert vannak történetek olyan fele­ségekről, akik nem álltak ki férjeik mellett, nehezteltek rájuk és szemrehá­nyást tettek nekik, amiért családos ember létükre nem gondoltak rájuk vagy a gyerekekre. Ám ezek az esetek szinte mindig más feleségekről, mindig a rab­társak sorsáról szólnak. Sőt! Szinte kivétel nélkül kontrasztba állítva az emlé­kező feleségével, akinek kitartása ezzel még inkább felértékelődött. Egy megyei munkástanács-vezető mesélte: „Hozzá kell tennem, hogy a sors mintafeleséggel áldott meg. Én tudom jól bentről, nem egytől hallot­tam, amikor jött föl a beszélőről, hogy a felesége szemrehányást tett neki, hogy most így van. Énnekem a mai napig a feleségem sose tett szemrehá­nyást. Tehát, hogy így mondjam, a bajhoz némi kompenzálásként társult egy remek család, amelyik segítette nekem ezt elviselni." Egy munkástanácstag szerint: „Óriási erősség volt az ember számára a családi háttér. Egy csomó embert az tört meg, hogy a családi háttér szétrobba­nóban volt, vagy szétrobbant a bebörtönzés alatt vagy a bebörtönzés miatt." Egy egykori kereszténydemokrata politikus pedig így emlékezett: „Az egész család összetartó volt mindig. Soha, sem a nyilasok után, sem most nem volt senki a családban, aki nekem szemrehányást tett volna, hogy miért politizálok, és hogy legyek megalkuvó... Ez soha föl nem merült. Ez valami csodálatos megnyugvást ad az embernek. Feleségem is mindig ilyen volt." Hála, szeretet és büszkeség sugárzik ezekből a mondatokból. Ezek a rész­letek a leginkább érzelmekkel telítettek. Itt nincs távolságtartás, nincs irónia. Válás Miként már utaltam rá, a visszaemlékezek zömmel pozitív példát, az asszo­nyi helytállás, támogatás történeteit mesélték el, és csak néhányan osztották meg velünk csalódásuk, elhagyásuk szomorú történetét. Még mielőtt ezt a néhány negatív emléket ismertetném, mintegy beveze­tőként essen szó egy, az interjúkban gyakran olvasható motívumról! Többen

Next

/
Thumbnails
Contents