Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Katonahalál - leszámolás a fegyveres testületek tagjaival - Horváth Miklós: A megtorlás méretei, iránya és módszerei a magyar honvédségnél az 1956-os forradalom és szabadságharc után

A vizsgálati szervek a vádlott személyeket az egész eljárás során ellenőrzésük alatt tartották. Ha a vádlott az ügyészi kihallgatáson a vizsgáló jelenléte ellenére módosította vagy visszavonta vallomását, a nyomozók ellen panaszt tett, a vizsgálók az ügyet pótnyomozásra, valójában a kihallgatott személy újabb „megdolgozása" céljából visszakérhették. Tették ezt akkor is, ha a letartóztatottak a kihallgatási tervtől eltérő kérdésekről beszéltek, a maguk védelme érdekében további tanúk kihallgatását kérték, követelték, vagy ha a bánásmód ellen panaszt tettek. A vizsgálati szervek az ügyészi szakban nemcsak a vádlottak magatartását ellenőrizték, hanem az eljáró ügyészek tevékenységét is értékelték. Ha az ügyész a reá kiszabott szerepkörből kilépett, arról az ügyész megrendszabályozásában illetékes felettes személyt, szükség esetén az operatív bizottságot is értesítették. De a hadbíró az illetékes szerveket, például a Néphadsereg Párt-végrehajtóbizottságát nem mulasztotta el értesíteni akkor, ha a megidézett tanú a jóváhagyott forgatókönyv szerint már régen halálra ítélt vádlottal a tárgyalóteremben együttérzése és tisztelete jeleként kezet fogott. A vizsgálati szervek - mint az a fentiekből is kiderült - a bírósági szakba került ügyek menetét is ellenőrizték. E tevékenységük során a vádlottak, tanúk és a védők magatartásán túl az ügyészek és a bíróság tagjainak a „munkáját" is értékelték. Ha a tervezett vádpontok bizonyítása - ezzel összefüggésben a megcélzott ítélet kiszabása - a bírósági szakban jelen lévő bármelyik fél magatartása miatt veszélybe került, az ügyészi szerveken keresztül az ügyet pótnyomozásra bármikor visszakérhették, majd a renitens vádlott vagy tanú „megdolgozását" követően, esetleg más ügyész vagy bírósági tanács kijelölését kővetően az „igazságszolgáltatás" a vizsgálati szervek által kijelölt mederben folyt tovább. Természetesen így is csúszhatott, és időnként - a felettes szervek értékelése szerint - csúszott is hiba az így kialakított gépezet működésébe. Az első fokon hozott bírósági ítéletek felső utasításra, vagy például egy megyei párttitkár kérésére másodfokon korrigálhatóak voltak. Ha az ügyész a vádlottak valamelyikének terhére a fellebbezést a felsőbb szándék ellenére elmulasztotta benyújtani, úgy a népbírósági tanács az első fokon hozott ítéletet ennek hiányában is minden további nélkül súlyosbította. Ha a jogerős ítélet utólag a döntéshozók szerint enyhének bizonyult, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa, élve az erre az esetre alkotott jogszabályban rögzített jogosítványaival, törvényességi vizsgálatot indított vagy perújítást kezdeményezhetett. Ezzel a lehetőséggel bármely, már lezártnak tekintett ügyben az új szándékoknak megfelelő ítéletet hozhattak. A katonákat ért megtorlás mértéke 1956. november 4-én Kádár Jánossal az élen, az önmagát Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevező, szovjetek által támogatott csoportosulás, bábkormány azzal az indokkal, hogy a felkelők „a Rákosi-Gerő-klikk hibái,